Quantcast
Channel: A Wang folyó versei
Viewing all 836 articles
Browse latest View live

Dunai felhők

$
0
0

A gép felszáll, egy percig mintha a belváros felé haladna, aztán élesen délnek fordul, a Duna vonalát követi. A folyó csíkjának két oldalán szántóföldek színes sakktáblái, bányatavak, szikesedő holtágak tükrei ragyognak a párás délutáni napfényben.


A szerb határon átlépve a gép hamarosan elér Vukovár fölé, ahol a Duna a régi királyok parancsának engedelmeskedve keletre fordult, s máig kirajzolja egy eltűnt ország határát. A gép, mielőtt elbúcsúzna ettől az országtól, és tovább folytatná útját dél felé a nyugat-balkáni kis népek egymásra zsúfolt társbérletei előtt húzódó hosszú szerb folyosón, elegáns kört ír le az utolsó kanyarulat előtt, amely a beletorkolló három folyóval együtt bonyolult áramkört rajzol a bánáti síkságra.


Az Erdődi-Dunakanyart, ahogy a Dunai Szigetek blogon olvassuk, az Erdődi-hát nevű löszvonulat téríti keleti irányba, amely helyenként hatvan méterrel emelkedik a folyó fölé. Az Almástól Erdőd faluig tartó löszvonulat jól látszik az első katonai felmérés (1763-1787) térképén. Keletről, Almás felől a Dráva torkollik a Dunába, dél felől az a patak, amelyet a térkép még Weis Grabennek nevez, északról pedig a Mostunka folyócska. Ha a Mapire.eu térképén az Options-re kattintva a „First Military Survey” layerét 0%-ra állítjuk, láthatjuk, hogy a Mostunkából gyűlt fel az a tó az egykori Rácz Millidits, a mai Srpski Miletić alatt, amely a fotó előterében félhold formájában ismétli meg a kanyar ívét.


A délutáni pára már megsűrűsödött, apró felhők sokasága emelkedik felfelé a forró síkságról, fenyegető felhőkehellyé állnak össze. Valamikor a Dunán kajakozva ilyenkor néztünk aggódva felfelé, vajon kiömlik-e ránk, mielőtt tábort vernénk. Odalent a Duna a valóság, az evezőcsapások, az országhatárok. Odalentről nézve a széles vízhez tartoznak a fölötte úszó felhők is: a dunai felhők. Idefentről nézve a felhők háromdimenziós világa a reális és öntörvényű, nem tartoznak ezek senkihez, legkevésbé a kopott földabroszon kanyargó csíkhoz. Mégis ugyanazok a felhők ezek. Ezért nevezhettem a képet a Dunai Szigetek blog 2018-as Dunai felhők fotópályázatára, amelyen két hete első díjat nyert. A folyó az égig tágult, „az alapok a magasba repültek.”

Sajó Tamás: A felhő visszanéz


A másik város

$
0
0

Tönkrement a képernyőm. Először még résnyire nyitva látszott rajta, mit csinál a laptop, és kezemet a résbe, mint a krokodil szájába dugva manipulálni is tudtam. Aztán ez a rés is elsötétült, onnantól a gép önálló életet élt, hozzáférhetetlenül. Bebugyoláltam, és elkezdtem vele járni Szarajevót, hátha valahol külső képernyőre dugnák, hogy kimenthessem róla az utóbbi néhány hét baromi fontos adatait. Az első helyet a szálloda ajánlotta, öreg TV-szerelő volt, de rendkívül intelligens, mint a legtöbb bosnyák, és nagyon otthon volt a szakmájában. A gép HDMI-kimenetét HDMI-képernyőre dugta, de az semmit sem mutatott. A laptop ugyanis csak akkor jeleníti meg a képet a rákapcsolt külső képernyőn, ha erre utasítást adunk róla; márpedig ahhoz előtte látni kellene a laptop képernyőjét. Róka fogta csuka. Az öreg vállalta volna, hogy kiveszi a HD-t, és átmenti róla az adataimat, de a gép megbontásával a garancia is elúszott volna. Úgyhogy Google-térképen megnézem, hol vannak laptop-szervizek Szarajevóban, és nyakamba veszem a várost.


Különös zugok, soha nem látott városnegyedek, üzletházak hátsó folyosói nyílnak meg előttem. A legközelebbi kalandtúrát nem lóháton és sebes folyón szervezem majd, hanem ilyen feladatokból állítom össze, autórádiót kell majd javíttatni Szentpétervárott, és külső CD-meghajtót venni Addisz-Abebában. Labirintusszerű üzletek, stócokban álló ismeretlen márkájú gépek és alkatrészek, különös, laza figurák. Másutt a zárt bolt ajtaján szépen nyomtatott cédula: „szabadságon vagyunk, nézzen vissza olykor-olykor”. De a gépet nem sikerült szóra bírni.


Feladtam, és indultam vissza az öreghez, hogy megbontsa a gépet. S ahogy a poénra kihegyezett történetekben szokott lenni, az utolsó hely utáni sarkon pillantom meg a nagy hirdetőtáblát: Win Com, laptopok eladása és javítása. Hrasno negyed, ez itt a reklám helye: https://goo.gl/maps/1y9wfvP4Xh92. Gondoltam, mit veszíthetek. Lakótelepi toronyház aljában szépen berendezett üzlet, az asztalnál jókedvű fiatal ember telefonál, biccent a kérdésre, hogy beszél-e angolul. Előveszem a beteget, magyarázom a problémát. Látszik, hogy forog az agya, kábelekkel próbálkozik, ő is eljut oda, ahova a többi. Aztán tovább gondolkodik, és a kerék a fejében egyszer csak túllendül a holtponton. Olyat csinál, amire senki nem gondolt: egy HDMI-VGA-kábelt vesz elő, és a modern laptop kivezetését egy régi típusú képernyővel köti össze. Ez a képernyő nem kínál opciót, nem vár utasításra, maga szívja le a jelet a gépről. A képernyőn feltűnik a gép tartalma. Nekiállhatok a jó órán át tartó adatátmásolásnak.


A férfi kávét rendel a szomszédos bárból, beszélgetünk. Feltűnnek a véletlen német kötőszavak, rákérdezek. Boldogan fordítja németre a szót. Az 1992-95-ös háború alatt családjával Berlinben élt. Hol? Alt-Tegelen. Én meg Charlottenburgban élek, mondom, hat megállóra. Földiek vagyunk. Berlinben járt gimnáziumba, aztán Belgrádban végzett egyetemet. Nem volt nyomasztó a szerbeknél? De, furcsa volt, de nem volt más lehetőség. Azóta Szarajevó is rendbejött, megérte hazajönni. Ez az üzlet teljes egészében az övé, mutat körbe büszkén. Újabb férfi érkezik, jó barát. Sead bemutat, kezet rázunk. Újabb kávé rendel. Az új érkező csak bosnyákul beszél, én csehül válaszolok, a budapesti és szarajevói lányok szépségét dicsérjük egymásnak udvariasan.


Az adatmentés közben végetér. Fölösleges kartont kérek, hogy becsomagolhassam a gépet a DHL számára, aztán rátérek a következő pontra, olcsó használt laptopot szeretnék venni, hogy legyen egy hónapig, míg meg nem jön Berlinbe az új. A polcokon kínálja magát néhány olyan típus, ami már pesti életemben is veterán volt, de Sead szeme felcsillan. „Van itt egy, még nem raktam ki. A legjobb, egy nap alatt elvitték volna.” Egy Asus M70S, amiről a valaha teherautón hordozott, lakásméretű számítógépek jutnak eszembe. A kézipoggyász teljes méretét kitöltő robusztus jószág, kinézetére német harckocsi, csak a szállodában mérem majd meg kézimérleggel, négy és fél kiló. Mostantól egy hónapig útitársam a Neretva völgyében és a Kaukázus gerincén, buszban, lóháton és csónakban. Windows 7-tel, minden szükséges programmal, bosnyák nyelven, százharminc euró. Deal. Közben újabb férfi lép be, kitűnő németséggel, Reinickendorfban élt, nagyjából kettőnk között félúton. Sead átszól öccsének is, és felhívja szkájpon new yorki barátját, aki meg Hönowban lakott, hozzánk képest végtelen távolságra, Berlin túlsó felén. A záróra már rég elmúlt, az öt száműzött berlini Szarajevó külvárosának kis laptop-üzletében boldogan szürcsöli a kávét, felidézi a csodálatos várost.


Rózsaszínű levelek 34.

$
0
0


ДЛЯ ВОЕННОПЛѢННЫХЪ
pour ples risonniers de guerre (!)
ПОЧТОВАЯ КАРТОЧКА

Кому: An das. freilein Antonia Zajác
Куда: B. III. Kiss Korona gasse No.52.
in Budapest, Ungarn




Előző levelek (térképen szürkével):

Galícia, 1916. május 2.
Galícia, 1915?
Galícia, 1915. szeptember 14.
Galícia, 1915. szeptember 13.
Galícia, 1915. szeptember 9.
Galícia, 1915. augusztus 27.
Galícia, 1915. augusztus 22.
Galícia, 1915. augusztus 6.
Galícia, 1915. augusztus 2.
Galícia, 1915. július 25.
Galícia, 1915. július 14.
Galícia, 1915. július 12.
Galícia, 1915. július 6.
Galícia, 1915. június 25.
Galícia, 1915. június 10.
Debrecen, 1915. június 5.
Budapest, 1915. június 1.
Budapest, 1915. március 1.
Budapest, 1915. február 10.
Kecskemét, 1915. január 30.
Duklai-hágó, 1915. január 11.
Felsőhunkóc, 1915. január 4.
Sztropkó, 1914. december 31.
Budapest, 1914. december 23.
Budapest, 1914. december 21.
Budapest, 1914. december 11.
Budapest, 1914. december 2.
Budapest, 1914. november 28.
Budapest, 1914. november 27.
Budapest, 1914. november 18.
Budapest, 1914. október 27.
Debrecen, 1914. szeptember 25.
Szerencs, 1914. augusztus 28.
Karl Timo Kriegsgefangener
in Kemenka Goub. Penza
Voinsky Kommissia
Russland

1916. 31/V. Liebe Janka!
Ich kam mich nicht verschtehen das ich von dier kein shhreiben erhalten kan. Was bedait das? Ich bin Gott sei dank gesunt was ich auch dier vom herren wünsche. Was schreibt Feri? wie geht es im? Was macht deine Mutter u(nd) geschwiester? sreibe mier.
Es küst dich
filmals.
Károly

Kedves Janka!

Nem értem, miért nem kapok tőled semmi írást. Mit jelent ez? Én, hála Istennek, egészséges vagyok, amit neked is szívből kívánok az Úrtól. Mit ír Feri? Hogy van? Mit csinál anyád és testvéreid? Írj nekem! Sokszor csókol
Károly


[A harcok 1915 szeptemberének a közepén már az orosz birodalom földjén zajlottak. A frontvonalak hullámzása és a hirtelen változó harci helyzet miatt azonban az új hadifoglyok visszavonása a hátországba esetlegesen, kaotikus összevisszaságban zajlott (ami a frontvonalak közelében részben érthető). Timó Károlynak, vele együtt sok ezer sorstársának az első órái-napjai teljes homályba vesznek. Csupán néhány visszaemlékezés révén rajzolódik ki valamelyes szervezettség és rendszer, aminek a végcélja a foglyoknak egy gyűjtő-elosztó táborba szállítása volt. Ez az elosztótábor Darnyica (Darnitsa), egy korábban teljesen jelentéktelen hely volt Kijevtől délkeletre, a Dnyeper bal partján. A választás feltételezhetően azért esett rá, mert a közelében vezetett át a folyón a vasút, körülötte a folyó árterének holtágakkal, mocsarakkal és tavakkal tagolt, amúgy sík felszíne kiváló terepviszonyokat adott a tábor területének átlátására, őrzésére, és szinte végtelen bővítésére. Innen szállították tovább mindenféle vasúti csomópontokon át szibériai és belső-ázsiai fogolytáborokba a folyamatosan érkező ellenséges katonákat.

Darnyica Kijevtől délkeletre egy 19. sz. közepi térképen

A nagy háború végeztével Darnyica területét valószínűleg a Vörös Hadsereg használta, majd a német megszállás után szovjet hadifoglyok táborává alakították át Kijev – Ost néven, a túlélés minimális feltételei sem biztosítva, tömeges kivégzések eltörölhetetlen nyomaival. Darnyica mára a több mint két és fél milliósra duzzadt ukrán főváros panel lakótelepeit, a beékelt ipari körzeteket, és a mindent átszelő vasúti fővonalat jelenti. A hírhedt tábor helyén békés erdő terül el, és csak néhány megmunkált szikladarab és emlékművek emlékeztetnek az ott megtörtént rémségekre.

Kijev-Darnyica a város térképén

Az, hogy abban az időben, 1915 kora őszén, az orosz birodalom fogságába esett Timó Károly első néhány napja milyen viszonyok között történt, Jaroslav Hašeknek, a világhírű cseh írónak és sviháknak nagy részletességgel feltárt élete adhat valami fogalmat:

Hašek szinte napról-napra kinyomozott oroszországi kóválygásait részletesen leírja Radko Pytlík magyarra lefordított életrajza, az 1981-ben a Kossuth Könyvkiadónál megjelent A csavargó liba. Ebből kiderül, hogy ő is ugyanazon a frontszakaszon szolgált a 91. gyalogezred katonájaként mint Timó honvéd, és egy Chorupán nevű településnél tíz nappal később, szeptember 24-én esett fogságba, tőle mintegy 30–35 km-re nyugatra (fél kontinensen keresztülhúzódó frontvonal esetében ez semmi). Bár nála ez esetben inkább megadásról, ha nem dezertálásról volt szó.

Feltételezhetően hasonló sors várt az ott és akkoriban fogságba esett monarchiabeli katonákra.


A visszaemlékezésekben elsősorban kozákok végezték a frontvonal mögé került katonák összefogdosását, és a gyalogos menetek indítását Darnyica felé. Voltak olyan csoportok, amiket végighajtottak a teljes 350 km-es úton, de a szerencsésebb zöm, így Hašek is, előbb-utóbb kiértek a vasúthoz, ahonnan részben megszabadulhattak a kozákok durva bánásmódjától.

Csak remélni lehet, hogy a gyalogmeneteik a Dubno, Zdolbunov vagy Rovno környéki vasútállomások mentén véget értek, és a vasúton és a gyűjtőtáborban a hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi egyezmények már inkább érvényre jutottak, így Jaroslav és Károly közkatonákra vonatkozóan is.]

Foglyok érkezése a darnyicai táborba

Rózsaszínű levelek 35.

$
0
0


ДЛЯ ВОЕННОПЛѢННЫХЪ
pour ples risonniers de guerre (!)
ПОЧТОВАЯ КАРТОЧКА

Timo Karl. Kriegsgefangener
Kemenka Goub Penza
Kantora Levita


Кому: Freulein Antonia Zajác
Куда: III. Bez. Kis-korona gasse 52.
Ungarn, Budapest




Előző levelek (térképen szürkével):

Oroszország, 1916. május 31.
Oroszország, 1916. május 2.
Galícia, 1915?
Galícia, 1915. szeptember 14.
Galícia, 1915. szeptember 13.
Galícia, 1915. szeptember 9.
Galícia, 1915. augusztus 27.
Galícia, 1915. augusztus 22.
Galícia, 1915. augusztus 6.
Galícia, 1915. augusztus 2.
Galícia, 1915. július 25.
Galícia, 1915. július 14.
Galícia, 1915. július 12.
Galícia, 1915. július 6.
Galícia, 1915. június 25.
Galícia, 1915. június 10.
Debrecen, 1915. június 5.
Budapest, 1915. június 1.
Budapest, 1915. március 1.
Budapest, 1915. február 10.
Kecskemét, 1915. január 30.
Duklai-hágó, 1915. január 11.
Felsőhunkóc, 1915. január 4.
Sztropkó, 1914. december 31.
Budapest, 1914. december 23.
Budapest, 1914. december 21.
Budapest, 1914. december 11.
Budapest, 1914. december 2.
Budapest, 1914. november 28.
Budapest, 1914. november 27.
Budapest, 1914. november 18.
Budapest, 1914. október 27.
Debrecen, 1914. szeptember 25.
Szerencs, 1914. augusztus 28.
IX.3. Liebste Janka!
Ich sene mich sohn stark nach dich vo ich stehe vo ich gehe denke immer av dih. ih denke immer di zeit vert bald kommen vo mir unzer einzt videsen. ih kham es khaum ervarten. Lieber Janka 23 karten habe ih dier gesribenvon diernur 2 erhalten.
vas mich sehr krenkt von dier. das du so venigt denks auv mih. Neuihkeiten khan ih nicht mit teilen als das ich gesund bin vas auh dier von herzen vinch.
Fille grüsse und küsse von deinem dich liebenden
Karl       bitte baldige antvort auv dizen
grüsse filmales deine eltern und svesztern
filmals.
Károly


Nyelvészek vizsgálódásának a tárgya lehetne a fenti, mártogatós tollba mondott, óbudai konyhanyelven íródott levél és a többiek. Az óbudai Bábelnek ez a németje a a braunhakszlerek svábjának jiddis hatásokkal megspékelt utcanyelve: az udvarokban, szatócsboltokban és piacokon, meg a műhelyekben hallomásból megtanult német nyelv.

Mai átírásban talán így hangzik:

Ich sehne mich so stark nach Dir. Wo ich stehe, wo ich gehe denke ich immer auf Dich. Die Zeit wird bald kommen, wo wir uns wie einst wiedersehen. Ich kann es kaum erwarten. Liebe Janka, 23 Karten habe ich Dir geschrieben, von Dir habe ich nur 2 erhalten. Was mich sehr kränkt. dass Du so wenig auf mich denkst. Neuigkeiten kann ich nicht mitteilen, außer dass ich gesund bin, was ich auch Dir von Herzen wünsche. Viele Grüße und Küsse von Deinem Dich liebenden Karl Bitte um baldige Antwort auf diesem

Drága Janka!
Már nagyon vágyakozom utánad; ahol állok, ahol csak járok, mindig rád gondolok. Mindig arra gondolok, hamarosan eljön az idő, amikor újra viszontlátjuk egymást, mint ahogyan régen,
Alig tudom kivárni. Kedves Janka, huszonhárom lapot írtam neked, tőled csak kettőt kaptam, ami nagyon bánt, hogy ilyen ritkán gondolsz rám. Újdonságokat nem közölhetek, csak hogy egészséges vagyok, amit neked is teljes szívből kívánok.
Sok üdvözlet és csók – A téged szerető Károly
Mielőbbi választ kérek tőled erre.
PS. Üdvözlöm mamádat és húgaidat


[Az orosz birodalom területén elfogottak több százezres seregében vékony fonálként az otthoniakkal folytatott levelezés tartotta a lelkeket. Elvekben minden ellenséges fél egyetértett a hadifoglyok levelezési rendszerének megszervezésében és működtetésében, fenntartásában, de az elvadult, hosszú éveken átnyúló háború, ami újabb, előre nem tervezett kataklizmáival tovább nyújtotta a szenvedéseiket, még ez a gépezet is akadozva vagy sehogyan sem működött. A mellékelt levelezőlap huszonhárom hazaküldött lapról üzen, de összesen kettő őrződött meg a kötegben. Igaz, a címzettjük ki is dobhatta őket, elég kanyargós volt az évszázad történelme ahhoz, hogy az ennél fontosabb dolgokat hátrahagyva, az életüket mentve próbáljanak az emberek újra meg újra tovább létezni. Valószínűbb azonban, a lapok zöme soha sem jutott el a címzetthez.

Amelyekk valahogyan mégis eljutottak a címzetthez, és megőrződöttek, viszontagságos utak bejárásáról tanúskodnak. A meglévő lapokon lévő stemplik és színes ceruzás krakszok sejtetik, hányféle kézen, ellenőrzésen, jóváhagyáson, lajstromozáson és határon mentek keresztül, amíg a céljukhoz értek.

Értelmezésükhöz a kézenfekvő budapesti Bélyegmúzeum használható szakirodalmat vagy más kiindulási pontot nem tudott adni, bár a hadifogságból hazaérkezett lapok gyűjtésére a filatelistákból erre külön állatfajta alakult ki, akik a lapok aprólékos feldolgozásából a nagy háború számos összefüggésére és részletére tudnak válaszokat adni.

*

Botcsinálta filatelistaként megpróbáltam rendszerezni a hadifogságban keletkezett rózsaszínű leveleket.

A bérmentesítésre használt bélyegek mindenhol hiányoznak. A szokásos helyen általában kék ceruzás firkantás található, némelyiken a megszokott postai körbélyegzővel.

Mindenhol feltűnik a bécsi népességnyilvántartó-hivatal lila színű, háromszög alakú pecsétje. Tiszta pecsétkép igen ritka, de több töredék egybeolvasásával összeáll az állandó szöveg: GEMEINSAMES ZENTR. NACHW. BÜRO – ZENSUS ABTEILUNG WIEN

Ha a népességnyilvántartó bélyegzése rajta van egy lapon, az már azt jelenti, hogy a kalandos utakat bejárt lap onnan nagy valószínűséggel eljutott a címzetthez. Fontosabb szerepe van azonban magának az összeírásnak: a hadvezetés így tudta összeállítani a hadifogságba esettek viszonylag teljes listáját.

A kitöltött kartotékok jelenleg is megvannak, kutathatók. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárának Bécsi Kirendeltségén folyamatosan kinnlevő magyar kutatók megfelelő támpontok esetében a másolatát eljuttatják a kérelmezőnek. Így a Rózsaszínű levelek főhősének a kartonját a név és lakcím megadása után néhány héten belül elküldték.


A német nyelvű lapon a név kisebb elírásán kívül a legfontosabb részletek helyesek voltak. A foglalkozása, a csapata, amiben szolgált, a rangfokozata és az internálás helye teljesen azonosíthatóvá tette a személyét. És a pótlólagosan kitöltött rubrikák piros színnel, amiket valószínűleg az alul lévő ceruzás kiegészítésből vettek át. Mi lehet az E.B. rövidítés? Nem kutatok utána.

*

És persze, az elmaradhatatlan cenzori bélyegzések. Egy téglalap alakú keretben található szöveg a cenzor kódszámával:

Просмотръно Военной Цензурой
ПЕНЗА
Военный цензоръ (№ …)

A másik cenzori jel feloldása azonban kifogott rajtam. Szaggatott keretben egy „ДЦ” rövidítés, amiből a „Ц” nyilván a cenzor-cenzúra szót rejti, de a másik betű már fogósabb. A világhálón egy kanadai, részben orosz nyelvű filatéliai összefoglalót találtam, ami annyit árult el, hogy mit nem jelent.

Így a Philatelica egy 2014-es számában közzétett, az oroszországi orosz cenzori bélyegzőket taglaló cikk nyomán indultam el. A szerzővel, Nagy Gábor miskolci filatelistával folytatott email váltás hozott eredményt. Ő amúgy a nemzetközi Osztrák-magyar Tábori Posta Munkacsoport magyar tagja (ARGE Feldpost Österreich – Ungarn). Egy számomra elérhetetlen szakkönyv rövidítésjegyzéke, majd ennek nyomán néhány szakgyűjtemény oldotta fel a a rövidítés jelentését:

Д.Ц. – дозволено цензурой.


És akkor a kegyelemdöfés. Megfordítom a soros lap címoldalát, és akárhogy forgatom, ezt „ДД”-nek olvasom. Talán egy nyomdai regálból térzőkkel egybemadzagolt ideiglenes bélyegző lenyomata lehet, ahol a szedője mellényúlt, eltévesztve a fordított állású betűképeket. Ilyen pecsétre sehol sem találtam utalást. Itt feladtam.

Ritkasága miatt tévnyomatnak minősítem, és várom a gyűjtők jelentős összegű vételi ajánlatait (Toscanai háromlírás, Fordított Madonna, Kék Maurítius, stb…árfekvésben).]


Nagycsütörtök az azoresi Hét Városban

$
0
0
A Hétváros vulkáni krátere kettős lagunájával: a közelebbi a Laguna Verde, a távolabbi a Laguna Azul, a Cerrado das Freirasról nézve.

Kis híján Európa legnyugatibb plébániáján vagyunk. Ez a cím a São José templomot illeti meg a Fajã Grandefreguesíájában, az azori Isla de Floresen– természetesen ha előtte elfogadjuk, hogy a sziget Európában van, annak ellenére, hogy az amerikai kontinentális táblán fekszik. Most azonban csak az Isla de San Miguel legnyugatibb plébániáján vagyunk, félúton az öreg kontinens Finis Terraeje és az Újvilág partja között. Egészen pontosan San Nicolás templomában, amelyet a 19. században emeltek egy különlegesen szép vulkáni kráter partján, amely a nagy tömeget sugalló Sete Cidades (Hét Város) nevet viseli, noha város nincs itt egy se, és ember is kevés. A név a legendás Isla de las Siete Ciudadesből (A Hét Város szigete) ered, amelyre soha nem találtak rá, de századokon át elevenen élt az Atlanti-óceán térképészeinek, tengerészeinek és felfedezőinek fantáziájában és munkáiban, s századokon át számtalan beszámoló született róla.


Az Azori-szigetekre tett bármely látogatás, a mindenütt jelenlévő tengerrel és a kemény földrajzi körülményekkel, óhatatlanul felidézi a bálnák és bálnavadászok világát. A férfiak és nők között, akik ezen a nagycsütörtökön összegyűltek San Nicolás templomában, nem sok lehetett, akinek egyik vagy másik felmenője ne a bálnavadászatból élt volna. Éppennyire biztos, hogy mindegyiknek volt Amerikába emigrált rokona is. A két dolog itt együtt járt, a „dar el salto”,„nekiugorni” fordulattal utaltak arra, hogy az ember éjjel, titokban felkérezkedik egy észak-amerikai bálnavadászhajóra, hogy így jusson munkához, és főleg így kerülje el a kötelező katonai szolgálatot. Az új életre vágyó férfiak, amikor tudták, hogy a közelben horgonyoz egy amerikai bálnavadászhajó, tüzet gyújtottak a partvidéki sziklákon, s a kapitány többnyire csónakot küldött értük. Az azori bálnavadászok – vagy ahogy Nantucketben és New Bedfordban ismerték őket, a Nyugati Szigetek lakói – még a Moby Dickben is jelen vannak.


José Pecheco, Luís Silva: Canção de despedida (Búcsúdal). A Chants des baleiniers portugais de Faial, Açores (Az azoresi Faial portugál bálnavadászainak dalai, 1958) albumról

azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1azores1

A bálnavadászat 1756-ban, az első új-angliai bálnavadászhajóval érkezett el a szigetre. 1880-ban a New Bedford-i flotta 3896 bálnavadászának egyharmada származott az Azori-szigetekről. Ekkoriban már a szigeteken is kialakulóban volt egy saját helyi flotta és helyi feldolgozóipar. Ez mindig gyenge, szinte kézműves jellegű maradt, mert sosem volt elég tőke rá, hogy felvegyék a versenyt a mélytengeri amerikai vadászhajókkal. A bálnavadászat csak az 1951-et követő néhány évben ért el jelentős ipari szintet (ebben az évben 751 bálnát ejtettek el és 16 ezer hordó olajat állítottak elő). A Vulcão dos Capelinhos 1957-es kitörése és az ezt követő tömeges emigráció után azonban az iparág is gyors hanyatlásnak indult, míg 1987 augusztus 21-én végleg le nem zárult. Ezen a napon ejtette el egy kis társaság az utolsó, 15 méteres leviatánt, amelyet az Isla de Picón dolgoztak fel. Egy következő bejegyzésben írunk még róla. Nagyon kevés öreg bálnavadászél még a szigeten, többnyire szótlan emberek, egy olyan életforma tanúi, amely sok máshoz hasonlóan feledésre van ítélve.


Tesz-vesz város

$
0
0

A bécsi Kunsthistorisches Museum grandiózus Pieter Bruegel-kiállításának egyik központi darabja a Bábel tornya (1563). A képen gigantikus, sokemeletes, félig kész zikkurat tör az égnek, körülötte apró építőmunkások százai nyüzsögnek, s az előtérben a nagyratörő király éppen meglátogatja az építkezést. A király, akit Josephus Flavius (1.4.) a pogány Nimróddal, Noé unokájával azonosít, szemmel láthatólag sokkal inkább el van foglalva az építőmunkások hódoltatásával és megalázásával, mint az építkezéssel, amelynek hátat fordít, s így nem látja azt az égen kerekedő hatalmas vihart, amely rövidesen romba dönti a tornyot. A kép így első látásra azt a moralizáló műfajt képviseli, amelyben Bruegel oly sokat és oly nagy leleménnyel alkotott, az illusztrált közmondások és morális igazságok világát: aki magasra tör, mélyre hull alá, illetve aki másokat megaláz, az megaláztatik.

A király látogatása az építkezésnél. Alább: Bruegel szignója a jobboldali kövön, pontosan fölötte pedig, a torony tövében, egy kis figura, aki „szarik az egészre”


A kép egy másik, aktuálpolitikai értelmezése is elterjedt az irodalomban. Eszerint a németalföldi katolikus-protestáns szembenállás és Habsburg-expanzió légkörében a torony – amelynek szerkezetét Bruegel Hieronymus Cock 1551-es Colosseum-metszetéről, és saját itáliai útján készült Colosseum-rajzairól vette át – Rómát és a római egyházat jelentené, a munkásokat megalázó király pedig II. Fülöpöt és a németalföldi spanyol elnyomást. A rejtett Róma- és spanyolellenesség Bruegel más képein sem ritka: a Betlehemi gyermekgyilkosságon (1565) például spanyol vértesek végzik a hóhérmunkát egy németalföldi faluban. Egyik legfőbb mecénása, Abraham Ortelius, a nagy antwerpeni térképkiadó a mester halála (1569) után kifejezetten tanácsolta özvegyének, hogy „égesse el a spanyolellenes képeket”.

Hieronymus Cock, A Colosseum, 1551

Pieter Bruegel, A betlehemi gyermekgyilkosság, 1565-67

A kép legjobban kidolgozott vonulata azonban az, amely a reprodukciókon alig látszik, csupán az eredeti kép előtt állva tűnik szemünkbe. Ez pedig azoknak az apró építési jeleneteknek a sokasága, amelyek nyomán a torony az égig emelkedik. Hajók rakják ki a tengerparton az építőanyagot, emberek saroglyán, szekéren és létrán követ cipelnek, állványzatot ácsolnak, különös emelőgépeket forgatnak, ruhát szárítanak és ebédet főznek. Az egész torony egyetlen jól összehangolt építési terület, nyilvánvalóan még a nyelvek összezavarodása előtt.

bruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabelbruegelbabel

Mindez egybevág Bruegel két jellemző kompozíciós módszerével. Az egyik, hogy a kép voltaképpeni témáját valahol mellékes helyen, oldalt, hátul, szinte elrejtve ábrázolja, mint a vízbe fúló Ikarusz lábait az Ikarusz bukásán. A másik az enciklopédikusság: hogy szenvedélyesen gyűjti össze egy téma valamennyi példáját, mint a Gyermekjátékokon, vagy a Németalföldi közmondásokon. A Bábel tornyán a háttérben, a torony falain, ahol csak a figyelmes szemlélő látja, valóságos építőipari katalógust állít össze. Ebből az egy képből rekonstruálni lehetne a 16. századi németalföldi építkezés eljárásmódjait és logisztikáját.

1563-ban Antwerpen volt a leggyorsabban fejlődő város Európában, amely hihetetlen sebességgel gazdagodott és terjeszkedett. A Bábel tornyán ábrázolt munkálatokkal Bruegel nap mint nap találkozott, és feltehető, hogy szokásos módszere szerint skicceken gyűjtötte, hogy majd egy nagy kompozícióban állítsa össze őket. A képnek ez a rejtett dimenziója ilyenformán egyszerre dokumentálja Antwerpen – a képen a torony alatt meghúzódó város – gazdagodását, és az egész kép morális mondanivalójának kontextusában figyelmeztet a gyors gazdagodás veszélyére:

„A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: „Jaj, jaj, te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!” (Jel 18,15-17)

Antwerpenben ez a katasztrófa 1576 november 4-én, a spanyol-németalföldi Nyolcvanéves Háború első felvonásában következett be. Szerencsére Bruegelnek ezt már nem kellett megérnie.

A kiállítás teljesen magával ragad. Kijövet a szemközti utazási iroda kirakatában is Bruegelt látjuk.

December 17-én, hétfőn tárlatvezetést szervezünk a bécsi Bruegel-kiállításraés a másik nagy parasztfestőnek, a grúz Niko Pirosmaninak az Albertinában most nyílt kiállítására. Akit érdekel, részletekért írjon a wang@studiolum.com címre. Túljelentkezés esetén a túrát másnap is megismételjük.

Teherán arcai

$
0
0

A forradalom felfalta Teherán belvárosát. Az öreg Pahlavi sah által az 1930-as években francia és német építészekkel art deco stílusban kiépített kormányzati negyedet az ajatollahok rezsimje átvette ugyan, de nem szerette, és sorsára hagyta. Az itt élő polgárság elpusztult, emigrált, vagy kiköltözött a város északi részére, a hegyek lábához, kialakítva ott az ország többi részétől markánsan elütő „Észak-Teheráni Köztársaságot”. A régi városközpontot pedig elözönlötték a vidékről feljövő szerencsepróbálók milliói. A Nemzeti Múzeum és a sah-palota szomszédságában, a minisztériumok aljában, az egykori mozik és színházak előcsarnokában autóalkatrész- és vasáru-kiskereskedések működnek, az arisztokratikus berendezésű teaházakat nappali melegedőnek használják, a régi polgárházak első emeleti ablakai üresen tátonganak, mert csak földszintjüket használják boltnak, de lakójuk nincs már, s a gyönyörű, színes, sirázi típusú 18. és kora 19. századi csempeburkolatokat az új funkcióknak megfelelően fúrják és vésik keresztül-kasul.


Peyman Hooshamadze, az iráni fotográfia immár klasszikus mestere az 1990-es évek végén fotózta végig ezt a világot, a régi díszletek között helyét kereső új populációt. Most megjelent „100” című albumában száz akkori portrét tesz közzé színhelyenként csoportosítva. A régi vasútállomástól indul, ahogy a beköltözők is, és sorra veszi azokat, akiknek sikerült ócskásként vagy kiskereskedőként megkapaszkodniuk, és azokat, akik egy-egy lecsúszott teaházban várják a szerencséjüket, vagy egyszerűen csak hogy múljék az idő. De felfigyel az egykori polgári világ maradványaira is: hosszan időzik a Shouka kávéházban, amely kivételes módon megmaradt a kiadók, értelmiségiek és művészek törzshelyének, és felkeresi a zurkhânékat, a hagyományos testedző klubokat is.


Ezek az arcok, amelyeket Hooshamadze nem a „mások” iránti távolságtartással vagy elutasítással, hanem igazi figyelemmel és empátiával fényképez, nem ismeretlenek számunkra. Hasonló arcokat fényképezett hasonló figyelemmel nálunk is hasonló társadalmi változások idején, a 70-es és 80-as években Lábass Endre vagy Korniss Péter. A perzsa arcokat nézve szinte el tudnánk mesélni, milyen történet van mögöttük, vagy melyikük mit mond a fotósnak.


A felvételek idején épp annyi idő telt el a forradalom óta, mint amennyi a felvételektől a képek közzétételéig. Ez azt jelenti, hogy Hooshamadze egy törékeny, de már beállt új világot fotóz. És azt is, hogy ezzel a világgal és ezekkel a figurákkal még ma is találkozni Teherán belvárosában, a mellékutcákon, az étkezdékben, a boltokban. Hamarosan írok is néhány ilyen találkozásról.


A perzsa teaházak valaha a tehetős polgárság, kereskedők és hivatalnokok találkozóhelyei, gyakran értelmiségi műhelyek voltak. Egykori előkelőségükre utal fennmaradt berendezésük is, a hagyományos színes csempével díszített falak, s az ugyancsak csempéből kirakott hatalmas népies jelenetek és hős-figurák a Királyok könyvéből. A kilencvenes évekre azonban Teheránban mindez már a múlté. A teaházakat a szomszédos olcsó boltok segédei látogatják, s azok, akiknek nincsen máshová menniük. Akkoriban még gyakoriak voltak bennük a vándor lantos-énekmondók, az aşikok, akik olykor még ma is játszanak a teheráni metrón, s akiket ma, a teaházak iránti nosztalgia korában már egy-egy fellendülőben lévő és divatossá váló teaház szerződtet állandó esti fellépésre.


Morteza Ahmadi: شاطر علی ممد Shater Ali Mammad. A régi Teherán jellegzetes „rap”-je a صدای طهرون قدیمی Sedâye Tehrûn-e ghadimi (A régi Teherán hangjai, 2012) CD-ről.

peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1peyman1


A vasútállomástól délre terült el Teherán rossz hírű negyede, a Shahr-e No, a piroslámpás negyed – amelyről Kaveh Golestan készített Citadella címmel megrázó sorozatot–, s ennek mintegy kapujaként a Gomrok negyed, a „teheráni Teleki tér”, az ócskások, stricik és orgazdák világa. A kilencvenes évek vége volt az utolsó pillanat, amikor itt fényképezni lehetett – természetesen csak megfelelően beépülve –, mert a 2000-es évek elejétől a városvezetés mindkét negyedet felszámolja.

„A börtönben súlyzóztam, miközben lerombolták a házamat.” Ahmad Soltani, 46, Qorvéből. 4 napja érkezett Teheránba, immár a 43. alkalommal

peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2peyman2

„Kilenc gyerekem van, mindannyian teherániak.” Esmail Elhami, 60, Ardabil környékéről, írástudatlan

A Shouka kávéháznak mára már van egy hírneve és patinája, mint ama kevés régi kávéház egyikének, amelyik átvészelte a „nehéz időket”. A 90-es évek végén azonban még az átvészelés folyt. A színműíró Yar-Ali Pourmoghaddam mintegy Noé bárkájaként alapította a kávézót, amely menedéket és társaságot nyújtott a közeli és távolabbi környék szerkesztőségei és művészei számára. A Hooshamadze által akkoriban fotózott fiatal arcok némelyike ma meghatározó perzsa értelmiségi, odahaza vagy emigrációban.


peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3peyman3


A forradalmat túlélő másik fontos közösségi helyszín a zurkhâne, az „erőházak”, a hagyományos testépítő klubok. Ezek története még az iszlám előtti időkre nyúlik vissza, rítusaik és szokásaik zoroasztriánus hagyományokat is hordoznak. A 19. század második felétől különösen divatos volt ilyen klubokba járni, akár birkózóként, akár a legjelesebb atléták szurkolóiként. Az iszlám rezsim egy darabig igyekezett elnyomni a zurkhânékat mint iszlám előtti hagyományt – ebben az időszakban készültek ezek a képek a vasútállomástól a Sah-parkig elszórt kis erőházakban –, de azóta beemelték őket a hivatalos kultúrába, s ma ismét az iráni identitás elemének számítanak.


peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4peyman4

Kösz a halakat

$
0
0

Mi maradna a képből, ha kivennénk belőle a nagy halat? Leginkább semmi: a szegényes halászkunyhó a balszélen és a kikötőváros a láthatáron, s közöttük a nyílt tengeröböl egy nagy, formátlan, üres homokzátonnyal. A táj szemmel láthatólag azért jött létre ebben a formában, hogy méltó kerete legyen a páratlan zsákmánynak, a Nagy Halnak, amelyet egy liliputi emberke hasít fel egy önmagánál jóval nagyobb késsel. A Hal gyomrából és szájából pedig – mintha a kés pengéje a torkát is átvágta volna – csak úgy dőlnek kifelé a nagy, iszamós hal-matrjoskák, amelyeket a Hal egészben nyelt le, s amelyek vagy közvetlenül lenyelés előtt, vagy már a Hal gyomrában további halakat igyekeztek lenyelni. A zsákmány vízbe hulló darabjait már várják, és azonnal elnyelik, mint halpiaci fókák, az ottani halak, sőt a levegőből is sóvár repülő hal érkezik a maga osztályrészéért. A zabálás paroxizmusa odáig fajult, hogy már a napvilágra kerülő kagylók is igyekeznek halakat felfalni, pedig természetes közegükben ezt kétszer is meggondolnák. A kép alján egy halászcsónakban az evezős mutatja a látványt kisfiának, ECCE, és legalul a dőlt betűs flamand nyelvű feliratban megosztja vele élete alapvető tapasztalatát: Nézd csak, fiam, régóta tudom, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat. Ezt mondja a nagybetűs latin felirat is, csak veretesebben, hexameterben: „GRANDIBUS EXIGUI SUNT PISCES PISCIBUS ESCA” – étkéül szolgálnak a kis halak mind a nagyoknak. Sőt az 1557-es metszetnek egy jóval későbbi változata, amelyet az Antwerpenben 1620-70 között működő Jan Galle adott ki, még háromnyelvű magyarázatot is biggyeszt a kép fölé, hogy senki félre ne értse a metaforát: „A SZEGÉNYEK ELNYOMÁSA. A gazdagok hatalmuknál fogva elnyomnak benneteket. Jakab levele 2:6.”


Ha pedig a Hal – és persze az általa elnyelt nagy halak – ezt az alapvető igazságtalanságot illusztrálják, úgy lehetséges, hogy a gyomrát felhasító Kés, rajta a világ országalma formájú ábrázolásával, amilyet Krisztus szokott a kezében tartani az Utolsó Ítélet jelenetein, a végső igazságtételt jelképezi.


Kitől származik a kép? Az eredeti metszeten két felirat olvasható. Balra: „Hieronymus Bos. inventor”,és alatta: „PAME”, jobbra pedig: „COCK EXCU[DIT], 1557”, azaz hogy a rajz Hieronymus Boschtól van, és Cock metszette/nyomtatta 1557-ben. Egyik sem igaz. Cock metszőségét megcáfolja a PAME monogram, amely Pieter van der Heydent jelöli: ő volt Hieronymus Cock, a legnagyobb antwerpeni metszet-kiadó egyik állandó rézmetszője. Cock tehát nem mint mester, hanem mint kiadó büszkélkedett a metszet szerzőségével. De Boschnak is nehezen tulajdonítható az eredeti rajz. Hangulatában rokon vele, de hiányoznak róla a szokásos fantáziadús kompozit-szörnyek (kivéve a halászkunyhó előtti halat, amely két lábon igyekszik elsunnyogni zsákmányával).

A bécsi Albertina azonban őrzi a metszet előképéül szolgáló eredeti rajzot (ltsz. 7875). Ez pedig nem Bosch, hanem [idősebb Pieter] Bruegel szignóját viseli, egy évvel korábbi, 1556-os datálással. Ezen még h-val írja a nevét, de hamarosan elhagyja azt, csak fiai, ifjabb Pieter és idősebb Jan térnek majd vissza a Brueghel névformához.



És ugyancsak Bruegel használja ugyanezt a motívumot 1559-es „Németalföldi közmondások” képének egyik jeleneteként.


1556-ban az akkor még ifjú – talán harminc év körüli – Idősebb Pieter Bruegel csak nemrég tért haza itáliai tanulmányútjáról, ahol tökéletesítette rajztudását, és igen sok vázlatot készített, különösen a Németalföldön ismeretlen és vonzó hegyvidéki tájakról. Megélhetést keresett Antwerpenben, amely nemcsak a korabeli világ kereskedelmének, de műtárgypiacának is központja volt. 1540-ben itt nyílt meg az első állandó festmény- és metszetgaléria, amelyre a város háromszáz mestere szállította termékeit, s ezek olyan messze eljutottak, mint például az iszfaháni örmény székesegyház, amelynek falait antwerpeni bibliai metszetek után készült jelenetekkel díszítették. A város egyik legjobb üzleti érzékű műkereskedője, Hieronymus Cock 1548-ban nyitotta meg A négy égtájhoz (In de Vier Winden) címzett kiadóját, ahol ezerszámra nyomtatták az igen keresett metszeteket, s ezekhez égető szüksége volt világlátott, tehetséges előkép-rajzolókra. Ahogy a fiatal Bruegel megérkezett Itáliából, azonnal leszerződött vele (sőt talán már itáliai útját is részben ő támogatta), s innentől kezdve rendkívül sikeres metszetsorozatok sokaságát adták ki együtt, a Nagy tájképektől a Hét főbűn és hét erényig, amelyek mindkettejük hírnevét előmozdították.

Hans Vredemann de Vries, Antwerpeni utcakép, a jobb sarkon Hieronymus Cock kiadójával, s kapujában magával Cockkal, ahol 1560-ban ezt a metszetet is nyomtatták

Az antwerpeni műtárgypiacon egy ígéretes fiatal kezdőnek úgy lehetett érvényesülnie, ha az előző évtizedekben kialakult népszerű témák mestereként pozicionálta magát. Az 1500-as évek elejéig egyetlen fizetőképes téma létezett: az oltárkép, templomi vagy magánmegbízásra. A műtárgypiac és a gyűjtemények – Kunst- und Wunderkammer – 16. századi kialakulásával azonban újabb témák jelentek meg, amelyekre a gyűjtők szakosodtak: a tájképek, az egzotikus ábrázolások, a paraszti életképek és hasonlók. Az új témák között önálló ágazatot jelentettek a Bosch-utánzatok. Bosch izgató fantázia-lényei rendkívül népszerűek voltak, ám az ő eredeti képeit főként II. Fülöp spanyol király halmozta fel saját magángyűjteményében, s a piac pótlás után kiáltott. A pótlásra, Bosch-másolatok és Bosch stílusában készült képek termelésére igen sok festő szakosodott. Köztük volt Bruegel is, aki számos rajzot készített Bosch szörnyetegeivel, s ezeket Cock nagy haszonnal adta ki metszet formájában.

Bruegel, Szent Antal megkísértése, 1554. Ez a jelenet a Bosch-imitátorok egyik fő témája volt, mert a szent remetét megkísértő démonok bőséges ürügyet nyújtottak a jellegzetes boschi szörnyetegek ábrázolására.

Bruegel és Cock együttműködésének egyik legsikeresebb darabja a hét főbűnt, a hét erényt és az Utolsó Ítéletet ábrázoló metszetsorozat volt 1557-60-ban. A sikerhez nagyban hozzájárultak a boschi devilerie-k, ördögfiókák, amelyek a sorozat szinte minden lapját elárasztották: a bűnökét természetesen, de még az erényekét is, az általuk legyőzött démonok formájában.

Bruegel, Ira (Harag), 1558

Bruegel, Fortitudo (Erő), 1560

A bruges-i humanista Dominicus Lampsonius 1572-ben adta ki Cocknál a nagy németalföldi művészek portrégyűjteményét. Ekkorra Bruegel mint Bosch-imitátor hírneve már olyan nagy volt, hogy ezt írhatta róla: „Ő az új Hieronymus Bosch, aki ecsetjével imitálja és szemünk elé állítja a Mester elmés álmait, s oly nagy ügyességgel imitálja stílusát, hogy eközben túl is szárnyalja őt.” Innen ered Bruegel „második Bosch” jelzője, amely Lodovico Guicciardini Németalföld-leírásának jóvoltából Dél-Európában is elterjedt.

Az 1557-es halas metszeten Bruegel még nem alkalmazott ennyire jellegzetes Bosch-szörnyfigurákat. De a korabeli néző számára már az egymást lenyelő halak is Bosch védjegyének számítottak, aki gyakran ábrázolta ilyen formában a maga démonait. Érdekes egyébként, hogy a számos művészettörténeti utalással és abszurd képpel operáló Ruben Brandt, a műgyűjtő (2018) filmben is többször előfordul a motívum. Aki még nem látta, nézze meg (aki pedig látta, nézze meg újra), és számolja össze, hányszor.

Bosch, Szent Antal megkísértése, 1501 k., részlet

Bosch, Háromkirályok, 1485-1500 k., részlet

Bosch, Gyönyörök kertje, 1490-1510 k., részlet

Bosch, A szénásszekér, 1516, részlet. Jobbra a két lábon járó hal Bruegel halas metszetéről

Bruegel, Az Utolsó Ítélet, 1558, részlet

Milorad Krstić, Ruben Brandt, a gyűjtő, 2018. Részlet a tokiói pop-art kiállítás epizódjából

1556-ban, amikor Brugel a halas metszet előképét rajzolta és szignálta, még csak egy ismeretlen ifjú tehetség volt, akinek Cock jóvoltából lehetett jövője (Cocknak pedig Bruegel jóvoltából bevétele). Bosch viszont márka volt. Ezért dönthetett úgy Cock, hogy Boscht tünteti fel a metszeten „inventorként”. Ez a korban nem föltétlenül jelentette a fogyasztó megtévesztését. Pusztán műfaji megjelölés volt: ez „egy bosch”, vagy ha bővebben akarta volna megfogalmazni: „Bosch után tervezte kiadónk munkatársa”. A fogyasztó pedig, ha megvette, és megőrizte legalább tizenöt évig, amíg Bruegel is márka lett, már azzal büszkélkedhetett, hogy van neki egy boscha, amelyik valójában bruegel.

Hogy a kép milyen karriert futott be a németalföldi fogyasztók körében, arra álljon itt egy hatvan évvel későbbi példa.


Az oldalfordított kép tanúsítja, hogy az eredeti Cock-féle metszetről másolták. De az általános társadalomkritikai él itt aktuálpolitikaivá köszörülődik. A Hal a „Barnevelsche Monster” feliratot viseli, amiből – valamint más részletekből – kikövetkeztethető, hogy a pamflet Johan van Oldenbarneveltnek, a németalföldi Egyesült Tartományok kancellárjának 1619-es kivégzését ünnepli. A kancellár, aki harminc éven át volt a szabad Németalföld legfőbb bírója, végül a kálvinizmus arminiánus irányzatának támogatójaként különbözött össze a németalföldi rendekkel, akik rávették Nassaui Móric herceg-kormányzót, hogy koncepciós perben elítéltesse és kivégeztesse őt – ahogy a képen a herceg vágja fel a „szörnyeteg” gyomrát „az igazságosság késével”. A „szörnyeteget” az „Oude Leer”, azaz az orthodox kálvinista tanítás döfi le szigonyával, s a horizonton a város felmagasodik és önálló vonásokat nyer, mint Utrecht, Oldenbarnevelt utolsó menedéke. Az utókor nagy államférfinak tartja Oldenbarneveltet, de harminc év alatt épp elég embert megbánthatott; ezek nevei olvashatók a gyomrából és torkából kicsusszanó halakon. Az igazság valakinek a szempontjából győzedelmeskedett. A kérdés csak az – ahogyan egykor egy éppen lenyelés előtt álló kis haltól kérdezte a nagy hal –, hogy mi az igazság.

Két majom

$
0
0

Bruegel legkisebb képe (mindössze 19,8 × 23,3 cm, 1562, Berlin, Gemäldegalerie) két majmot ábrázol. Egy vastag falú épület ablakában ülnek láncra verve, s az ablakon túl Antwerpen kikötővárosa látszik. Mellettük a párkányon egy összetört mogyoró üres héja.

Ha valaki, aki kétszáz figurával szokta kifejezni magát, egy képen váratlanul csak kettőt használ, az valamit kell jelentsen. De mit?

Egyes szerzők szerint a kép, mint Bruegel sok más kisebb képe, egy flamand szólásmondás illusztrációja: „egy mogyoróért bíróságra menni”, magyarul „fülemüleper”. Aki bíróságra megy, ne csodálkozzék, ha őt fogják ott. Ha pedig egy semmiség miatt ment, hát maga kereste a bajt. A város fölött az égen repülő két szabad madár sokatmondó ellenpontot alkot a mogyoró héja mellett láncra vert két majommal.

Más vélemény szerint a kép tanulmány csupán, amelyen a mester az Antwerpenbe rendszeresen hozott egzotikus állatok közül örökített meg kettőt későbbi felhasználásra. Bruegeltől azonban nem ismerünk más hasonló vázlatot, és a kis festmény részletes kidolgozottsága is befejezett, önálló képre utal.

Ugyanakkor tény, hogy Bruegel ugyanebben az évben két másik olyan képet is készített, amelyen felhasználta ennek a tanulmánynak a tanulságait. Az egyik a Dulle Griet (Őrült Margit) című festmény (Amszterdam, Museum van den Bergh, ltsz. 788). A képen egy feldúlt, sisakos-páncélos nő rohan kivont karddal, mögötte ugyancsak női katonákkal, akik mintha a poklot akarnák megostromolni. A poklot a Bruegeltől már korábban sokat látott boschi szörnyfigurák népesítik be, de ez alkalommal először látunk köztük majmokat, ráadásul a vár kerek ablakán a két majomhoz hasonló páros néz ki. A kép értelmezése bizonytalan, de talán a reneszánsz szerzőknél népszerű karneváli szerepcserét testesíti meg: itt a nők veszik át a háborúzó férfiak szerepét. A majmok ezt a szerepcserét hangsúlyozzák azáltal, hogy ők pedig emberi szerepet játszanak a pokoli várban.


grietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgrietgriet

A másik kép A majmok kifosztják az alvó házalót metszet, amelyet Bruegel szokásos üzlettársának, Hieronymus CocknakA négy égtájhoz címzett metszetkiadója számára készített. Ezen a majmok a házaló kosarából előcibált árukat és az ezekhez kapcsolódó emberi szerepeket próbálgatják. A rengeteg kis figura felér egy komplett majom-mozgástanulmánnyal. A majmok körtánca a kép közepén a Dulle Griet hasonló motívumát idézi.



Nem tudjuk, mitől támadt fel Bruegel érdeklődése a majmok iránt ebben az évben, és mitől lohadt le aztán. Lehet, hogy inspirációt látott a váratlanul felbukkanó egzotikus majmokban, és jó lesz ez még valamire felkiáltással lefestette őket, de a festményt aztán egy humanista barátja kunyerálta el kuriózumkabinetje számára. Lehet, hogy sok más korabeli témához hasonlóan, amelyekkel megpróbálkozott és sikert ért el bennük – mint a tájkép, a paraszti életképek vagy a boschi devilerie-k –, szerette volna uralni a Kunst- und Wunderkammerek és enciklopédiák által keresett egzotikus állat-ábrázolások műfaját is, de valamiért nem jött be a dolog. Ugyanakkor a mester semmit sem hagyott kárba menni, amit egyszer megalkotott, s a Két majom tanulmányát is hasznosította a későbbi festményen és a metszeten.

És ahogy Bruegel megteremtette az újkori tájkép és parasztábrázolások műfaját, úgy ez a néhány majom-ábrázolás sem maradt hatástalanul a későbbi művészetre. Népszerű majom-metszete néhány év múlva, 1575-ben inspirálja Pieter van der Borchtot egy egész metszetsorozat kiadására, amelyen a majmok ember módjára viselkednek, s ezáltal hangsúlyozzák egy-egy szituáció komikumát. Ezzel a sorozattal kezdődik a singerie, az emberi társadalmat parodizáló majomparádé műfaja, amely a késő reneszánsztól egészen a 20. századig töretlenül őrzi népszerűségét. A műfaj korai terjesztéséből Bruegel fia és unokája, idősebb és ifjabb Jan Brueghel is kivették részüket.

Idősebb Pieter van der Borcht, A kuruzsló, 1575

Pieter Feddes Harlingen változata Bruegel metszetére, 17. sz. eleje

Idősebb és ifjabb Jan Brueghel, Majomünnep, 1620 k.

Abraham Teniers, A majmok letartóztatnak egy macskát, 17. sz. közepe

De a műfaj legmeghatóbb képviselője nem festő, hanem költő, a Nobel-díjas Wysława Szymborska, aki nem sokkal 1981, a Szolidaritás betiltása és a lengyelországi szükségállapot bevezetése után írta ekphrasisát a Bruegel-képről.

Dwie małpy Brueghla

Tak wygląda mój wielki maturalny sen:
siedzą w oknie dwie małpy przykute łańcuchem,
za oknem fruwa niebo
i kąpie się morze.

Zdaję z historii ludzi.
Jąkam się i brnę.

Małpa, wpatrzona we mnie, ironicznie słucha,
druga niby to drzemie --
a kiedy po pytaniu nastaje milczenie,
podpowiada mi
cichym brząkaniem łańcucha.
Bruegel két majma

Így néz ki nagy érettségi álmom:
két majom ül az ablakban láncra verve,
mögöttük röpül az ég
és fürdik a tenger.

Az emberiség történelméből vizsgázom.
Dadogok és kertelek.

Az egyik majom gúnyosan néz rám és hallgat,
a másik szunyókál,
de amikor a kérdésre beáll a csend,
finom lánccsörgetéssel
súg nekem.


Rózsaszínű levelek 36.

$
0
0

ПОЧТОВАЯ КАРТОЧКА

Timo Karl. Kriegsgefangener in Kamenka Boenkovo
Goub Penza Kantora Levita


An dass freulen Antonia Zajác
Bez. III. Kis-korona-utca 52.
Ungarn, in-Budapest




Előző levelek (térképen szürkével):

Oroszország, 1916. október 3.
Oroszország, 1916. május 31.
Oroszország, 1916. május 2.
Galícia, 1915?
Galícia, 1915. szeptember 14.
Galícia, 1915. szeptember 13.
Galícia, 1915. szeptember 9.
Galícia, 1915. augusztus 27.
Galícia, 1915. augusztus 22.
Galícia, 1915. augusztus 6.
Galícia, 1915. augusztus 2.
Galícia, 1915. július 25.
Galícia, 1915. július 14.
Galícia, 1915. július 12.
Galícia, 1915. július 6.
Galícia, 1915. június 25.
Galícia, 1915. június 10.
Debrecen, 1915. június 5.
Budapest, 1915. június 1.
Budapest, 1915. március 1.
Budapest, 1915. február 10.
Kecskemét, 1915. január 30.
Duklai-hágó, 1915. január 11.
Felsőhunkóc, 1915. január 4.
Sztropkó, 1914. december 31.
Budapest, 1914. december 23.
Budapest, 1914. december 21.
Budapest, 1914. december 11.
Budapest, 1914. december 2.
Budapest, 1914. november 28.
Budapest, 1914. november 27.
Budapest, 1914. november 18.
Budapest, 1914. október 27.
Debrecen, 1914. szeptember 25.
Szerencs, 1914. augusztus 28.
1916. 11. 26.
Liebste Janka!
Nach langer zeit habe ich wieder eine karte erchalten, das ist zusamen 3 treu. Wo ich eine freide habe da ich sehe das die karte von ihnen ist aber wie ich sie gelesen habe ist mier gleich die freide vergangen. Ich bin gesund, was ich auch ihnen vom herzen wünsche. Das ich ihner adresse und auf sie nicht vergessen habe das werden sie erfahren von mein früherigen schreiben. Aber jetzt sehe ich das ich nicht nuhr die adresse sondem auch ihnen vergessen mus. Nach dieser karte bemerge ich das noch fiele junge manner zu hause sind. Wen sie in meiner lager wehren möchten sie nicht so schreiben, Ich denge mit den habe ich genug gesagt. Was sol bedaiten das ungedultige warten auf meiner andwort?
Einen schöen Grus von weider ferne.
Karl


És egy lehetséges fordítás:

Kedves Janka,
Hosszú idő után kaptam megint egy lapot, most három van (pontosan?). Ennek nagyon örültem, amikor megláttam, hogy magától van. De amikor elolvastam, elszállt az örömöm. Egészséges vagyok, amit önnek is szívből kívánok. Hogy a lakcímét és magát nem felejtettem el, azt láthatja az előző levelemből. De most látom, hogy nemcsak a címét, hanem magát is el kell felejtenem. E levél után kell felfognom, hogy még sok fiatal férfi van otthon. Ha az én helyemben volna, akkor nem így írt volna. Azt hiszem, ezzel eleget mondtam. Mit jelentsen az, hogy türelmetlenül várja válaszomat?
Üdvözlet a messzi távolból
Károly



[Ki tudja, mikor ki mit írt, és milyen viszontválaszokat kapott? Melyik volt és mikor íródott az a mondat, vagy akár csak egy félrecsúszott hangsúly, ami miatt ez a válasz szakadhatott ki a reménytelen hadifogolyból? A távolságot nem ismerő féltékenység zöld szörnye itt kettőzött erővel emészti fel a foglyok lelki tartalékait. A lap előzményei kikutathatatlanok.

Egy könyvalakba szerkesztett naplót olvasgatok, Hadifogoly voltam Szibériában címmel jelent meg a nemrégiben. Írója Vándor Ferenc , a baranyai Mágocsról önkéntes katona, aki 18 évesen, 1917-ben került fogságba. A galíciai frontról —akár Timó Károlyt —, Darnyicába, majd Penzába szállították, onnan került a Távol-keletre. Éveken át vezette napi rendszerességgel a naplót, míg valamikor 1920 májusában a Nemzetközi Vöröskereszt  bérelte Shunku Maru hajón Vlagyivosztokból elindulhatott hazafelé.

A tábori élet összevisszasága, a fejük felett ide-oda vonuló mindenféle seregek ellentmondásos intézkedései, a hamarosan elérkező hazautazásról szóló, hamisnak bizonyuló feljegyzések mögött állandóan ott húzódik a postavárás hiábavalósága:

„Sok hazai posta érkezett, én sajnos nem  kaptam.” (1919. május 10.)
„Nagy posta jött. Egyesek márciusi levelet kaptak, én – sajnos –  nem kaptam semmit. Ideges és nyugtalan vagyok emiatt. Biztosan nem írtok, vagy csak nagyon ritkán.” (1919. május 31.)
„Délután hazai postát osztottak ki. Remegő szívvel vártam, hogy szólítsanak, de nem jött nekem semmi.” (1919. július 10.)
„Természetesen nem kaptam semmit.” (1919. július 19.)
„Talán majd holnapután.” (1919. augusztus 2.)
„Ma ismét jött hazai posta. Nem kaptam.” (1919. augusztus 9.)
„Szép, ifjú éveimet itt kell leélnem a kerítés mögött, elzárva a világtól, elszakítva Apámtól, testvéreimtől, s majdnem két éve még egy lap vagy levél sem jön otthonról.” (1919. augusztus 13.)
„1917. december 4. Ekkor írta Sári nővérem az utolsó lapot, azóta semmit sem tudok. Mindenre el vagyok készülve. ” (1919. augusztus 26.)


És így, szinte a végtelenségig.

*
Hiába próbálom, nem sikerül beleképzelni magam sem a napló, sem a levelezőlapok írójának a lelkiállapotába.]

Etiópia percről percre

$
0
0

Afrika Pesten kezdődik. A drónt, amelyet direkt a csodás etióp tájak fotózására vettem, és direkt úgy választottam ki, hogy fel lehessen vinni bármely repülő fedélzetére. egyedül Ferihegyen nem engedik fel, poggyászban kell feladnom. Poggyászom azonban nincs. A csekines nem habozik, szép gránátalmás örmény pamutszatyromból kötöz védőruhát a drón számára. A csomagjegyet a szatyor fülére ragasztja, s már repül is távol tőlem, s mégis közel, Kairón át Addisz Abebába.

Az etióp repülőtéren azonban hiába várok az embernagyságú kofferek és több papírládányi ásványvíz (!) mellett a futószalagon felbukkanni egy kicsi fehér pamutcsomagot. Már mindenki eltolta a magáét, a szalag már leállt, mire én is megyek bejelenteni a veszteséget. A tisztviselő a berlini címemet is elkéri, hátha olyan hosszan tartana a keresés, hogy már csak oda tudnák továbbítani a csomagot. Isten veletek, csodás etióp tájak. Reggel ötre érünk a szállodába, azonnal álomba zuhanunk.

Hat órakor hívnak, hogy találtak egy kis csomagot, de nem tudják, mi az. Talán az enyém. De azonnal menjek érte, mert a váltás után lehet, hogy nem találják meg újra. Visszataxizom a repülőtérre. Befelé négy útlevélellenőrzésen és egy biztonsági ellenőrzésen esem át. A bejárati átvilágító gép körül nagy mennyiségű kiömlött gabona és valami ragadós folyadék, minden tálcába is jut belőle. Egy ilyenbe kell beletennem a zakómat. Mire a lost luggage irodához érek, már megvolt a váltás. Az új tisztviselő semmit sem tud, de a found luggage halmára mutat, keressem meg, ami az enyém. És lám, ott van a kis fehér csomag, rajta a piros gránátalmával és a pesti csomagjeggyel. Hol bujkált ez, miközben annyit aggódtam érte? Ellenőrizzük, átveszem, aláírom. Vissza a taxival a szállásra. Reggel nyolckor már ágyban is vagyok, tizenegy órányi repülőút után és egy hosszú első etiópiai nap előtt.

Igazságügyi boncolás a szállodában

A reggelinél arab gabonakereskedővel ülünk együtt. Hogy ez a szakmája, az két perc alatt derül ki róla, további három perc alatt tudjuk meg, hogy jelentős üzleti előnyeit az egyiptomi agrárminisztérium osztályvezetőjeként szerezte, majd még öt perc, és már rajtam keresztül próbál értékesíteni Magyarországra. Etiópiai vörös babot, fehér babot, nyers kávét, datolyát. Ha további pár percen belül nem érkezne egy etióp üzletfél, kis zacskókban árumintákkal, akkor lehet, most már nem blogolással foglalkoznék. Az etióp szállító azonban teljesen leköti az egyiptomi üzletember figyelmét. A lépcsőtől visszanézve orientalizáló festők vásznára kívánkozó látvány, amint az ódon faburkolatú szálloda nagy ébenfa asztalánál két komoly férfi összehajol a világító magvak fölött, építve közös kontinensük jövőjét.

Etiópia nem volt, de lesz!

A kontinens építésében más is önzetlen szerepet vállal. A modern Addisz-Abeba az ezredforduló óta kínai befektetésekből és kölcsönökből épül. Az Afrikai Unió konferenciaközpontját– „Afrika parlamentjét” –, a város legmagasabb épületét a kínai állam és a Kínai Állami Építővállalat közös beruházásaként „ajándékozták” a baráti országnak. De magasságát máris meghaladja a képen látható torony, az Etiópiai Kereskedelmi Bank leendő központja, amelyet ugyanez a vállalat most épít Addisz-Abebában. A városnegyednyi építkezést kőfalak veszik körül, rajtuk körben hatalmas kínai írásjegyek hirdetik az új honfoglalást. Odabent kínai munkások dolgoznak – állítólag ők poloskázták be az AU konferenciaközpontját is –, s a bentről bőven áradó ipari vizet, Afrika kincsét, a környező kisboltok tulajdonosai meregetik privát vödrökbe. „Mit gondolnak erről az itteniek?” kérdezem a taxist, aki a kínai mérnököket is szállítani szokta. „Hogy indirect colonialism”, feleli választékos angolsággal. „A direct colonialism ideje lejárt Afrikában, most az indirecté jött el. Mi sokkal szívesebben kötődnénk Európához vagy Amerikához, de a kínaiak léptek először, ők diktálnak. És nem tudsz úgy munkát kapni tőlük, hogy egy kicsit is jól járj.”

ethiopia1ethiopia1ethiopia1ethiopia1ethiopia1


A buszpályaudvarra menet huszonéves fiú szólít meg, aztán egy másik Lloydot, honnan vagyunk, mit csinálunk, merre megyünk tovább. Visszakérdezek, az enyém az északi Gondarból származik és történelmet tanul, Lloydé nem derül ki. Baromi terhes a folytonos jópofizó kérdezősködésük, miközben az utat nézzük GPS-szel, és egymással is egyeztetünk, melyik busszal menjünk az északi kolostorvidékre. A jegyirodához érve ők köszönnek be, mintha vezetőink volnának, aztán a borravalót kérik. „Miért is, barátom?” tudakolom. „Hát a szolgálatomért.” „Miféle szolgálatodért? Ha az elején bejelentetted volna, hogy foglalkozásszerűen tartasz fel, már akkor elhajtottalak volna. Így most menj a csudába.” Meg vannak döbbenve, többször is próbálkoznak még, de végül eltűnnek. Megbeszéljük Lloyddal, hogy utcán csak visszaköszönünk, de nem állunk szóba gyanús személyekkel. „Iowában ahhoz szoktam hozzá, hogy mindenkivel barátságosan elbeszélgetünk”, mentegetőzik Lloyd, de megérti. Ennek többször is hasznát vesszük még.


A jegypénztárban a hajnali buszra akarunk jegyet venni. „Igen, fél tizenegyre”, szolgálatkészkedik a pénztárosnő. „Nem, nem, fél ötre”, javítjuk. Lassan derül ki, hogy az etiópok – akárcsak az ókori latinok és görögök – hattól hatig, pirkadattól alkonyatig számolják a nappal, és ugyancsak hattól hatig az éjszaka óráit: ők a mi reggeli fél ötünket éjszaka fél tizenegynek mondják, és reggel ötkor a recepciós azt mondja, hogy holnap reggelire – azaz három óra múlva – hozzam vissza a forróvizes kannát. Biztonság kedvéért a jegyre mindkét időpontot ráírja, először az etiópot, aztán zárójelben az international time-ot. A jegy datálásában – 2011. ötödik hó 28. – is van egy kis turpisság, de ezen már fel sem akadunk.



A pénztárból kilépve újabb archaikus jelenséggel találkozunk: a képmutogatóval. Eddig Iránban és Indiában láttunk ilyen énekmondókat, akik a Sahname vagy az indiai eposzok illusztrációit mutogatva énekelték és magyarázták el azokat. Ennek érdekes változata volt az az 1943-as Sahname-parafrázis, amelyen a brit megszállók mutatták be Irán népének – és magyaráztatták el a perzsa kávéházi énekmondókkal – a szövetségesek igazát. Az addisz-abebai narrátor előtt két tábla van, az egyik Etiópia, a másik a világ hírességeinek képeivel. Ezeken pálcával sorban haladva szemmel láthatólag rövid hazai és világtörténeti összefoglalót kántál figyelmes közönségének. Az összefoglalónak valószínűleg aktuálpolitikai kifutása is van, mert lába előtt nagy kötegben állnak a tavaly áprilisban megválasztott – és eddigi beszélgetőpartnereink által többnyire jónak tartott – miniszterelnök, Abiy Ahmed kisposzterméretű fényképei, amelyeket az előadás után bizonyára kioszt a meggyőzött hallgatóság között. Mi ezt már nem várjuk meg.



Folytatjuk

A Wang folyó útjai 2019-ben

$
0
0
e
A Wang folyó túrái olvasóink kérésére nőttek ki a blogból. Immár nyolcadik éve szervezünk utakat olyan vidékekre, amelyeket jól ismerünk és szeretünk, s amelyek nem szerepelnek a turistairodák reklámjaiban, vagy ha igen, akkor sem ilyen mélyen alámerülve a hely történelmében és mindennapjaiban, a kis utcák szövetében, belső udvarokban, csak helyiek által látogatott kávézókban és kocsmákban: a Mediterráneumba, Kelet-Európába, a Kaukázusba, Iránba, a Távol-Keletre.

Útjaink nem társasutazások, sokkal inkább baráti túrák. Szinte mindig van valaki, aki bevallja, hogy soha nem akart társasúton részt venni, de a blog kínálatának nem tudott ellenállni. A végén pedig megkönnyebbülten könyveli el, hogy de hisz ez nem is volt társasutazás. Amit igazán nagy elismerésnek tartunk.

Friss híreinkért iratkozzon fel levelezőlistánkra a wang@studiolum.com címen!



Magamról: Dr. Sajó Tamás művészettörténész, fordító, blogger. Berlinben élek, onnan szervezem útjaimat. Tizenöt nyelven beszélek és fordítok. Korábban az MTA-n kutattam és a CEU-n tanítottam. Igazából az általam szervezett utak is peripatetikus egyetemi előadások.
2019. évi túranaptárunk az előző utak és blogtalálkozók beszélgetései, s az ezt követő levelezések során alakult ki. A résztvevők mondták meg, hová mennének legszívesebben, s a körlevélben kiküldött első javaslatra érkezett szavazatok döntötték el, mit szervezzünk meg ezek közül. Közben néhány útra be is telt a kisbusznyi, 18 főnyi létszám. Úgyhogy aki a jövőben szeretne beleszólni a túranaptár alakulásába, és biztos akar lenni, hogy nem marad le a legnépszerűbb utakról, iratkozzon fel a listára a wang@studiolum.com címen!

Az előző években sok olyan út volt, amelyet csak egyszer vagy kétszer szerveztünk meg, s közben egyre nagyobb lett irántuk az érdeklődés. Idén ezért sok ismerős utat hirdetünk meg újra. Ismét bejárjuk Rómát, Andalúziát, Lemberget, Isztambult, Berlint, Szarajevót, Albániát. A május, mint mindig, a Kaukázus hónapja, amikor újra végigjárjuk Grúzia jórészt ismeretlen nevezetességeit. Május végén megismételjük a Galícián és Podólián át Odesszába vezető zsidó örökségtúránkat,ősszel pedig a nagy sikerű Utas és holdvilág-túrát Velencétől Sienáig, valamint a tea és ló útját a kínai Yünnan tartományban. A második félévben új egzotikus utakat tervezünk Skóciába, Etiópiába, Marokkóbaés Anatóliába.

Túráinkról rendszeresen tartok előzetes ismertetőket, történeti-művészettörténeti előadásokat, útibeszámolókat is. Ezekről is a fenti hírlevélben küldök értesítést.

Az egyes túrákra jelentkezni vagy azokról érdeklődni ugyancsak a wang@studiolum.com címen lehet. Válaszként részletes programot küldök minden egyéb tudnivalóval együtt.

Bevált szokás szerint az utakra, ha repülünk, a repülőjegyet ki-ki maga veszi meg, az összes többit én intézem. A részvételi díjak rendszerint kétágyas szoba egy ágya (reggelivel), a bérelt busz és a vezetés árát foglalják magukban; ahol ennél többet, azt külön megírom. Aki egyágyas szobát kér, írjon, hogy rákérdezzek a felárra. Ahol a részvételi díjat csak hozzávetőleg adom meg, ott ez még függ a résztvevők számától, és az ennek megfelelő végső buszos és szállodai ajánlattól.


2019 első félév

Ezek az utak mind elő vannak készítve, mindegyik biztosan indul, mindre van elegendő számú jelentkező, sőt több be is telt. A legközelebbi szabad helyek még az április eleji berlini, a húsvéti lembergiés az április végi-május eleji grúziaiútra vannak.

Róma piazzáról piazzára, február 27 - március 3. Hogy a tavaszt előrehozzuk, néhány meleg úttal indítunk. Az előző évek nagy sikerű Róma-túráinak nyomán majdnem öt nap alatt részletesen bejárjuk Róma óvárosát, a legfontosabb ókori, reneszánsz és barokk emlékeket, külön kitérve néhány „egzotikus” helyszínre, mint a zsidó negyed, a Trastevere külön világa, vagy a Caelius-domb ókeresztény és középkori templomainak gyönyörű füzére. Térről térre, utcáról utcára, szinte házról házra ismerjük meg a várost, úgyhogy még Róma ismerőinek is sok érdekességgel és titokkal szolgálunk. Szállásunk az eddigi Róma-túrákkal szemben az óváros szívében lesz, hogy a hosszú ki-be buszozás a külvárosba ne nehezedjen rá a napra. Részletekért érdemes átnézni Rómáról írott bejegyzéseinket. Részvételi díj: 500 euro. • Megtelt.

Andalúzia történelmi városai, március 5-9. Andalúzia a mediterrán világ ama különleges helyszínei közé tartozik, amelyeken több nagy kultúra is rajta hagyta kézjegyét. Malagába érkezve a tartomány történelmi városait járjuk végig Sevillán, Córdobán, Granadán és Rondán át, s részletesen megismerjük arab, zsidó és keresztény múltját, építészeti emlékeit, és máig tovább élő hagyományait. • Részvételi díj 600 euro. • Megtelt.

Isztambul, túl a bazáron, március 27-31.Átjárjuk a város kétezer éves történelmének rétegeit, a római és bizánci kortól az oszmán birodalmon át a modern Törökországig. Részletesen megismerjük a kiemelkedő műemlékeket a Hagia Sophiától a Szulejmán-mecsetig, bejárjuk az önálló életüket élő városnegyedeket Galatától Kadiköyig, és felfedezünk sok rejtett helyet, kis éttermet, görög, örmény, zsidó és oszmán emléket. Érdemes beleolvasni Isztambulrólés a török kultúrárólírott posztjainkba. Részvételi díj 450 euro. • Még van néhány hely.

Berlin színei, április 4-7. Hosszú hétvége Berlin ikonikus helyszíneinek és ismeretlen részeinek, kortárs építészetének és egzotikus negyedeinek megismerésére. Bejárjuk a város történelmi magját, az újonnan épült központokat, a felkapott mulatónegyedeket és a rejtett kis világokat. Kiemelten figyelünk Berlin 20-as évekbeli kulturális virágzásának, orosz-magyar-zsidó emigrációjának, a világháború utáni megosztottságnak, és a 80-as és 90-es évek alternatív szcénájának emlékeire. Részvételi díj 450 euro. • Még van néhány hely

Húsvét Lembergben, április 19-22. és 26-29. Lemberg/Lviv/Lwów Kelet-Európa egyik leggyönyörűbb városa, amit az elmúlt száz év történelmi viszontagságai sem tudtak eltörölni. Az egykori Monarchia egyik legsokszínűbb városát sok nemzetiség – lengyelek, örmények, zsidók, ukránok, németek, magyarok és mások – együtt tették gazdaggá. Építészete éppolyan nagyszerű volt a reneszánszban, mint a szecesszió idején. Ezt a várost járjuk be két egymást követő hosszú hétvégén, amelyek közül az első a katolikus, a második az orthodox húsvét idejére esik: a soknemzetiségű, sokvallású város görögkatolikus, orthodox és örmény hívei ezekben a napokban nemcsak a templomokban, de az egész városban ünnepelnek. Odafelé felkeressük Drohobycz barokk városkáját, Bruno Schulz szülőhelyét, visszafelé pedig Bolechów zsidó temetőjét, az egyik legszebb és legépebben megmaradt haszid temetőt Galíciában. • Utazás bérelt kisbusszal Pestről Lembergbe és vissza. Részvételi díj 450 euro, egyágyas felár 90 euro. • A második út megtelt, az elsőre még van néhány hely.

Grúz körút, április 29 - május 7. és május 6-14. Minden évben májusban megyünk bejárni Grúziát, amikor a hegyek már gyönyörűen kizöldültek, de még nem fakultak meg a nyári hőségtől. Egy hét alatt a rendkívül változatos ország szinte minden szép vidékét bejárjuk, a Nagy-Kaukázus legészakibb völgyétől, Szvanetitőlés Ushguli ezerötszáz éves lakótornyaitól Tbiliszi középkori negyedein át Kakheti borvidékének kolostoraiig. A Kaukázusról szóló posztjainkat itt gyűjtöttük össze.• Részvételi díj 600 euro, egyágyas felár 100 euro. • A második út megtelt, az elsőn még van néhány hely.

Odessza és a dél-galíciai stétl-világ, május 22-28. A nagy tour de force, amelyet minden második évben megcsinálunk, mintegy Jonathan Safran Foer Minden vilángol-jának ihletésére: három napos út busszal végig az egykori lengyel-orosz világ fontos – és részben ma is eleven – zsidó településein, Csernovicon,Kamenyec-Podolszkon,Umanyon, a haszidizmus bölcsőjének számító Mezsibozson és sok más haszid falucskán és temetőn át le egészen Odesszáig, ahol Iszak Babel nyomán felfedezzük a „Dél Párizsának” kifinomult kultúráját és az egykori zsidó gengsztervilág, a Moldavanka emlékeit. Odesszából repülővel térünk haza. Odesszai posztjainkat itt gyűjtöttük össze, zsidó témájú írásaink itt olvashatók. Részvételi díj 600 euro. • Megtelt.

Az ismeretlen Albánia, május 30 - június 6. és június 6-11. A még kevéssé felfedezett ország legkevésbé ismert – mert aszfaltúttal csak az elmúlt években ellátott –, de leggyönyörűbb részét, az északi hegyvidéket, Theth és Valbona völgyét látogatjuk meg, modern családi panzióvá átalakított hagyományos faaházakban alszunk, hosszú hajóutat teszünk a hegyek között felduzzasztott Dvin folyón. Meglátogatjuk Berat oszmán kereskedővároskáját, Byllis és Apollónia ókori görög településeit. Kitekintünk Koszovóba, felkeressük Dečani gyönyörű szerb kolostorát és Prizren oszmán városát, végül a vlorai tengerpart egy még érintetlen öblében, a zverneci kolostor mellett fejezzük be utunkat. Albán tárgyú posztjaink itt olvashatóak. Részvételi díj 600 euro. • A második út megtelt, az elsőn még van néhány hely.

Hosszú hétvége Szarajevóban, június 16-19. A Bosznia magas hegyei között fekvő Szarajevo eredeti perzsa-oszmán neve Saray Bosna, „a boszniai karavánszeráj”, s itt valóban úgy érezni, mintha az oszmán birodalom évszázadaiban megállt volna az idő. A hatalmas bazárban, a mecsetekkel, kis török temetőkkel és régi házakkal teli hegyvidéki utcákban annyira jelen van még az oszmán idők hangulata, mint már Törökországban sem. Ugyanakkor az óváros köré a Monarchia idején szép szecessziós és korai modern városrész épült, amely a jugoszláv időkben is az ország egyik legintellektuálisabb városának számított. A város mára már kiheverte az 1992-96-os ostrom pusztításait, és ma a kortárs építészet egyik legfontosabb balkáni központjának is számít. Hosszú hétvégénken ezt az egyedülálló együttest nézzük végig, s egynapos buszkirándulást teszünk a Neretva folyó csodálatos völgyében Mostarba is. • Részvételi díj 350 euro. • Még van néhány hely

Kalandtúra Grúziában, július 2-10. A májusi grúz körúttal szemben, amikor kényelmesen, busszal járjuk be az ország legszebb tájait, erre az útra a vállalkozó kedvűeket hívjuk. Szvaneti csodás hegyei között teszünk nagy gyalogtúrát, lovagolunk fel Ushguli középkori falujából az orosz határra, a Skhara hegyéig és vissza, majd a Rioni folyón raftingolunk Ambrolauritól majdnem Kutaiszi városáig. A részvételhez nincs szükség sem lovas, sem raftingos előképzettségre, minden szükségeset megkapunk és megtanulunk helyben. Részvételi díj, amely minden felszerelést és teljes ellátást is magában foglal: kb. 700 euro. • Még van néhány hely

2019 második félév

A második félév programja még most van kialakulóban. Az alábbi felsorolás még nem teljes: csak a már megszervezett utak szerepelnek rajta (úgyhogy olyan előkészületben lévők, mint pl. Skócia, Marokkó vagy Anatólia, még nem). Ahogy egy-egy újabb utat megszervezünk, az is felkerül ezek közé. Ahol még nincs pontos időpont, ott később adjuk meg, de az érdeklődők maguk is javasolhatják, mikor lenne jó nekik. Nem biztos, hogy minden út megvalósul: attól függ, melyikre hányan jelentkeznek. Aki már most előre jelentkezik a wang@studiolum.com címen, az egyfelől bebiztosítja a helyét, másfelől növeli a túra indulásának esélyét.

Szabadkai szecesszió, július 12-14.A magyar szecesszió egyik legfontosabb központjában részletesen végignézzük a régi Magyarország egyik leggyönyörűbb zsinagógájátés a pompás városházát – mindkettő a Komor Marcell-Jakab Dezső építészpáros főműve –, és az egész óvárost, amely a dualizmus korában vált az ország egyik legszebb, legizgalmasabb központjává. Odafelé megállunk a határ innenső oldalán, a legszebb magyar műemlék könyvtárnál, a kalocsai érsekségen, ahol sok éven át kutattam, visszafelé pedig a patinás palicsi fürdőhelyen, amelynek épületeit ugyancsak Komor és Jakab tervezték. Szabadkai posztjainkat lásd itt.• Utazás Pestről busszal, részvételi díj kb. 200 euro.

Irán történelmi városai Ashura ünnepén, szeptember 6-14.Ashura a legnagyobb síita vallási ünnep Iránban, amelyet hatalmas felvonulásokkal és utcai színjátékokkal ünnepelnek. Immár negyedik éve veszünk részt ezen: idáig Kashanban, idén azonban az ünnep epicentrumának számító Yazd városában. Egyúttal végigjárjuk a legfontosabb történelmi városok tengelyét Abyaneh egykori zoroasztriánus városkájától Iszfahánon, Pasargadén, Perszepoliszon és Shirazon át, ahonét belföldi repülővel megyünk vissza Teheránba. • Repülő Pestről Isztambulon át Teheránba és vissza kb. 250 euro, részvételi díj 1200 euro.

A zsidó bor útja Tokajtól Galíciáig, szeptember közepe. A tokaji bor művelése és kereskedelme a 18. század elejétől kezdve jelentős mértékben haszid zsidók kezében volt, akik bevett útvonalon szállították azt a Felvidéken, Kassán, Eperjesen, Bártfán át a galíciai városokba, Nowy Sączba, Krakkóba, Tarnówba, és azon túl az orosz birodalomba. És ahogy a bor északra vonult, úgy ereszkedtek le ugyanezen az útvonalon és hoztak létre közösségeket ezekben a városokban a haszid rabbi-dinasztiák sarjai is. Egyhetes utunkon ezt az útvonalat járjuk végig Tokaj-Hegyaljától a galíciai Lublinig, s miközben megismerjük e kereskedő-közösségek sajátos kultúráját és a haszidizmus kialakulásának galíciai központjait, egyúttal folyamatos tokaji borbemutatóban és borkóstolóban lesz részünk társszervezőnk, Ercsey Dániel borszakértő jóvoltából. • Pontos időpont, program és részvételi díj később.

Odessza és a dél-galíciai stétl-világ, szeptember vége. Májusi túránkra akkora volt a túljelentkezés, hogy szeptember végére újra meghirdetjük. Ez az a nagy tour de force, amelyet minden második évben megcsinálunk, mintegy Jonathan Safran Foer Minden vilángol-jának ihletésére: három napos út busszal végig az egykori lengyel-orosz világ fontos – és részben ma is eleven – zsidó településein, Csernovicon,Kamenyec-Podolszkon,Umanyon, a haszidizmus bölcsőjének számító Mezsibozson és sok más haszid falucskán és temetőn át le egészen Odesszáig, ahol Iszak Babel nyomán felfedezzük a „Dél Párizsának” kifinomult kultúráját és az egykori zsidó gengsztervilág, a Moldavanka emlékeit. Odesszából repülővel térünk haza. Odesszai posztjainkat itt gyűjtöttük össze, zsidó témájú írásaink itt olvashatók. Részvételi díj 600 euro. • Pontos időpont később.

Etióp körutazás, október eleje. Tíznapos túránkon a háromezer éves etióp magaskultúra és kétezer éves etióp kereszténység legfontosabb színhelyeit járjuk végig a Tana-tavi kolostoroktól Gondar palotáin, Akszumon és Tigrayen a csodálatos lalibelai kolostoregyüttesig (mind világörökség). Rövid kirándulást teszünk a lenyűgöző, ugyancsak világörökség Simien-hegységben is. Etióp előkészítő túránk naplója itt olvasható.Pontos időpont, program és részvételi díj később.

Az Utas és holdvilágútja Velencétől Umbrián át Toszkánáig, október közepe. Egyhetes túránkon – amelyet első meghirdetésekor, 2016-ban a résztvevők egyhangúlag az év legjobb Wang-túrájának neveztek – Szerb Antal regényének útvonalát követjük végig részletesen. Velencétől indulva busszal járjuk végig Ravennát, Urbinót – a Studiolum névadó reneszánsz városát – Umbriát és Toszkánát, Gubbiót, Assisit és Arezzót, a korareneszánsz művészet központjait, el Sienáig. Az út során Mihályhoz hasonlóan találkozunk a kereszténység előtti világ máig fennmaradt hagyományaival, a hegytetőkre épült sok ezer éves oszk városokkal, az Appenninek csodálatos látványával, és a híres „sienai primitívekkel”. Egy-egy kivételesen szép útszakaszt pedig, akárcsak Mihály, gyalog teszünk majd meg. Az első útvonal leírása – amelynél az idei jóval gazdagabb lesz – itt olvasható.• Repülő Velencébe, majd vissza Pisából Pestre kb. 50 euro, részvételi díj 700 euro, amely több vacsorát is magában foglal. • Pontos időpont később.

Hosszú hétvége Firenzében, október közepe. Részletes művészettörténeti-történeti vezetés a reneszánsz fővárosában, a Medici-ház bölcsőjében. Végiglátogatjuk a legfontosabb emlékeket a Duomo, a Signoria és a Santa Croce háromszögében és azon túl, az Arno bal partját, a templomokat, palotákat, tereket és történelmi helyszíneket, és a városon kívüli fontos műemlékeket, mindenütt bőven mesélve történelemről és történelemcsinálókról, művészetről és művészekről. • Repülő Pestről Pisába és vissza, valamint vonat Pisából Firenzébe és vissza kb. 100 euro, részvételi díj kb. 500 euro. • Az út az Utas és holdvilág-túra folytatásaként azzal is összeköthető. Pontos időpont később.

Az ismeretlen Velence, október 23-27. A Velencébe látogató turisták többnyire beérik a Rialto és a Szent Márk-tér környékének meglátogatásával. Ezen a hétvégén azonban továbblépünk, és sikátorról sikátorra, házról házra, a Lidótól a ma is élő zsidó negyedig bejárjuk Velence teljes labirintusát, és megismerjük mindennapjainak történelmét. Részletekért érdemes beletekinteni a tavalyi velencei túra meghirdetésébe,és átnézni Velencéről írott bejegyzéseinket.• Repülő Pestről Velencébe és vissza kb. 50 euro, részvételi díj (szállás reggelivel, egynapos bérlet kishajókra, vezetés) 450 euro.

Máramaros és Bukovina templomai a „világítás” idején, november 1-6. A november elseje körüli hosszú hétvégén már sokadszor térünk vissza erre különlegesen szép és archaikus hegyvidékre a Kárpátok két oldalán. Máramaros völgyeiben a sok száz éves fatemplomokat, Bukovinában a reneszánsz festett kolostorokat járjuk be: mindkét csoport a világörökség része. De utazunk ezen kívül gőzös kisvonaton is az ukrán határhegységben, bejárjuk Máramarossziget soknemzetiségű piacát, megnézzük a szaploncai Vidám temetőtés elhagyott haszid temetőket is, mindezt a halottak napi „világítás” idején, amikor az archaikus temetők gyertyafényben úsznak, és minden arra járót bőkezűen megvendégelnek. Szállásaink régi máramarosi tanyaépületekből kialakított exkluzív helyeken lesznek. • Utazás bérelt kisbusszal Budapestről. Részvételi díj 600 euro, amely a szokásosakan kívül a rendkívül bőséges vacsorákat is magában foglalja, ingyen (!) pálinkával.

Utazás a tea és ló útján, Kína Yünnan tartományában, november eleje. Tavalyelőtt ezzel az úttal kezdtünk hozzá Kína megismeréséhez, amelynek nyelvével és kultúrájával jó huszonöt éve foglalkozom, s 2017-ben ez volt a legsikeresebb túránk. Az út Kína egyik legszebb és legarchaikusabb, történelmi emlékekben és természeti szépségekben leggazdagabb vidékére vezet, a tibeti hegyek alatt fekvő Yünnan tartományba, a kínai tea hazájába és a legtöbb kis kínai nemzetiség falvaiba. Festői teaföldek és rizsteraszok, hegyi kanyonok, még érintetlen történelmi városkák (érdemes megtekinteni tíz éve kint vásárolt, kínai nyelvű Yunnan-útikönyvem fotóit). A tavalyi út leírása itt olvasható.• Repülőjegy kb. 650 euro oda-vissza, részvételi díj 1400 euro. • Pontos időpont később.

Andalúzia történelmi városai, november vége. A nagy túljelentkezés miatt még egyszer megismételjük márciusi túránkat. Andalúzia a mediterrán világ ama különleges helyszínei közé tartozik, amelyeken több nagy kultúra is rajta hagyta kézjegyét. Malagába érkezve a tartomány történelmi városait járjuk végig Sevillán, Córdobán, Granadán és Rondán át, s részletesen megismerjük arab, zsidó és keresztény múltját, építészeti emlékeit, és máig tovább élő hagyományait. • Repülőjegy Pestről Malagába és vissza kb. 100 euro, részvételi díj 600 euro. • Pontos időpont később.

Szicíliai körút, december eleje. Az egyhetes körút alatt meglátogatjuk a sok kultúrájú sziget legfontosabb helyeit – szinte mind világörökség –, Catania zsidó negyedét és halpiacát, Siracusa görög óvárosát, Agrigento ókori templomainak völgyét, Cefalù normann kikötővárosát és bazilikáját, Palermo és Monreale arab és görög művészek által díszített normann bazilikáit, Taormina görög-római színházát. • Részvételi díj 700 euro, Bp-Catania-Bp. repülőjegy most kb. 100 euro. • Pontos időpont később.

Ahogy egy-egy utunkat meghirdetjük és felrakjuk ide a naptárba, körlevelet is írunk róla, amelyre érdemes feliratkozni a wang@studiolum.com címen.


Bálnaölő Szent Rafael

$
0
0
Szent Rafael arkangyal ikonja a Kék-Nílus hídjánál álló kápolnán, 19. sz.

Írtam már, hogy a keresztény világ peremén, meglehetős elszigeteltségben élő etióp egyház ikonográfiája, azaz ábrázolásainak rendszere külön úton fejlődött, és sok olyan képi formulát alakított ki, amely apokrifnak számít a többi egyház számára.

Ilyen például a hét arkangyal hangsúlyos szerepe a templomok freskóin. A Tana-tavi etióp kolostortemplomok kör alakú faépítmények, amelyeken belül körbejárható, négyzet alaprajzú kőszentély áll. A szentély négy oldalán egy-egy kapu nyílik (pontosabban áll zárva a közönséges hívő előtt), s ezek ajtószárnyaira két-két arkangyal (az utolsóra a hetedik arkangyal és Szűz Mária) egész alakos figuráját festik.

Szent Rafael arkangyal (jobbra) az Ura Kidane Mihret kolostortemplom egyik kapuján. A nagy hal ledöfésének ellenpárja mindig egy másik tengeri jelenet, az átkelés a Vörös-tengeren, és a fáraó seregeinek vízbe pusztulása.



Ki tudja közülünk felsorolni a hét arkangyal nevét? Valószínűleg nem sokan. A Biblia ugyanis felekezettől függően csak két, illetve három nevet említ. Mikaelt, aki tüzes karddal taszítja le a lázadó angyalokat, és Gábrielt, aki kezében liliommal átadja Máriának az isteni üzenetet, mindenki ismeri. A katolikus Biblia pedig magában foglalja még Tóbiás könyvét is, amelyet a zsidó és protestáns Szentírás nem fogad el, minthogy héber eredetijét nem ismerték, csak görög változatban maradt fenn. Ebben egy harmadik arkangyal, Rafael kíséri el a fiatal Tóbiást Ninivéből Médföldre – Ekbatanába/Hamadanba, annak idején jelentős zsidó településre, Eszter királynő és Mordechaj későbbi temetkezőhelyére, hogy a mai purim-ünnephez is kapcsolódjunk.

Ugyanakkor, apokrif vagy sem, éppen ez a könyv az, amelyen az arkangyalok hetes száma alapul. Az utolsó részben az arkangyal felfedi magát: „Rafael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen.” (Tób 12,15) A hét főangyal – a hét bolygó ura – elképzelését a zsidóság éppen akkor, az asszír-babiloni fogság idején vette át az őket körülvevő népektől – elsősorban a zoroasztriánus vallásból, ahol az ötlet először felmerült–, amikor Tóbiás története is játszódik. A jezidi kurdok ugyanebből a kultúrából őrizték meg a hét arkangyal kultuszát, amely miatt most az ISIS szélsőségesei mészárolják őket. A kultusz az első századokban a helyi kereszténység körében is népszerű volt, annyira, hogy a 363-as laodiceai zsinatnak (35. cikkely) külön meg kellett tiltania az angyalok imádását,és csupán tiszteletüket engedélyezni. A latin egyház ezt a három ismert nevű arkangyalra korlátozta, míg az orthodox egyház máig megőrizte a hét arkangyal tiszteletét, amelynek november 8-án külön ünnepet is szentel „az arkangyalok gyűlése” (Σύναξη των Αρχαγγέλων), „Mihály arkangyal gyűlése” (Собор Архистратига Михаила), avagy „a testetlenek gyűlése” (Σύναξη των Ασωμάτων) néven. Ezen a gyűlésen a hét, név szerint megjelölt arkangyal tart tanácsot az idők végezetén, közvetlenül az utolsó ítélet előtt.

Mihály arkangyal gyűlése. Orosz ikon, 19. sz., a hét arkangyalok glóriájában neveikkel: Jegudiel, Uriel, Selaphiel, Barakhiel, Gabriel, Mikael, Rafael (utóbbi mellett a fiatal Tóbiás, kezében a hallal)

Az etióp ábrázolások között különösen figyelemreméltó Rafael alakja, aki mindig egy nagy halat döf át lándzsájával. Tóbiás könyvében az együtt vándorló Rafael és Tóbiás útközben a Tigrisből fognak ki egy hatalmas halat, amelynek szívét és máját később Asmoneus démon elűzésére, epéjét pedig Tóbiás apja, Tobit vak szemének meggyógyítására használják. Vélhetnénk, az etióp Rafael-képeken is Tóbiás könyvének halát látjuk. Különös azonban, hogy a hal mellett vagy a hal hátán mindig kis kápolnát látunk, benne imádkozó emberekkel. Mi lehet ez?


A választ egy etióp forrás adja meg. A 14. századi Synaxarium Aethiopicum, az etióp szentek ünnepek szerint rendezett életrajza szeptember 8-ára teszi Rafael arkangyal ünnepét, akiről többek között a következő csodás történetet beszéli el. Szent Teofil kopt pátriárka (385-412)

„…számos templomot épített, közöttük azt, amely egy szigeten állt Alexandria városán kívül, s amelyet a dicsőséges Rufaʿel (Rafael) arkangyalnak szenteltek. Ám miközben a hívek a templomban imádkoztak, lám, a templom falai remegni és repedezni és ingadozni kezdtek. S akkor látták, hogy a templom egy tengeri bálna hátára épült, amelyen nagy mennyiségű homok halmozódott fel. A bálna addig szilárdan állt egy helyben, és most a sátán indította mozgásnak, hogy elpusztíthassa a templomot. A hívek és az érsek pedig egy hangon kiáltottak fel és könyörögtek Krisztus Urunkhoz, s kérték a dicsőséges Rufaʿel arkangyal közbenjárását. S a legméltóságosabb Isten elküldte a dicsőséges Rufaʿel arkangyalt, aki megkönyörült az emberek fiain, s lándzsáját a bálnába döfte, mondván néki: „Isten parancsából maradj állva, s ne mozdulj helyedről”. S íme a bálna a helyén maradt és nem mozdult. És számos csodajel történt és sok beteg nyerte gyógyulását abban a templomban. S ez a templom fennmaradt mindaddig, amíg el nem jött a muszlimok uralma [641], mert akkor lerombolták, a bálna a mélybe süllyedt, helyét a tenger foglalta el, és sokan megfulladtak, akik ott laktak.”

A történetben két vándormotívumra ismerhetünk. Az egyik a nagy tengeri hal, amelyet szigetnek néznek, s kikötnek rajta, ám egy idő múlva alámerül a tengerbe. Legismertebb példáját a 6. századi ír Szent Brendan apát tengeri utazásaiban olvassuk, ahol az apát és társai éjszakára kikötnek egy szigeten. Amikor azonban reggel misét mondanak, majd tüzet raknak, a sziget a legnagyobb rémületükre megmozdul és lassan elúszik. A társak hanyatt-homlok menekülnek vissza a hajóra, s ott tudják meg Szent Brendantól:

„Isten az éj leple alatt egy szent látomás által felfedte nekem a titok nyitját. Nem sziget az, ahol voltunk, hanem egy hal, méghozzá az óceán halainak legkiválóbbika, amely mindig arra törekszik, hogy összeérintse a fejét a farkával, de hatalmas volta miatt ez nem sikerül neki. A neve Jasconius.”

Szent Brendan szigete, 1230-1240 k. British Library, Harley MS 4751, f. 69r.

A másik vándormotívum pedig a nagy hal / víziszörny legyőzése. Ez a történet gyakran szerepelt a különféle teremtéstörténetekben Mezopotámiában, ahol Tóbiás könyve is keletkezett: az istenség (Ninurta, Marduk, Hadad stb.) legyőzi a káosz őstengerében élő nagy halat / kígyót / sárkányt, s belőle teremti meg / rá alapozza a világot. Ezt a mítoszt a zsidók is átvették a babiloni fogság idején, s noha később a Teremtés könyvének elején olvasható kétféle teremtéstörténettel helyettesítették, nyomai megmaradtak a Bibliában: így Jób 40:25-32-ben, ahol Isten az egykori küzdelem felelevenítésével emlékezteti Jóbot az Ő nagyságára: „Ki tudod-e horoggal fogni a Leviatánt… köt-e szerződést veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra?” vagy a 74. zsoltárban, amely Isten nagyságának illusztrálására röviden összefoglalja a teremtésmítoszt:

„Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét. A Leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek. Te hívtad elő a forrást és patakot, elapasztottál ősi folyamokat. A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet.” (Zsolt 74:13-17)

A Leviatánra alapozott teremtés a łańcuti haszid zsinagóga középpontjában (bimájának boltozatán), 18. sz. vége

Rafael etióp legendája nagy hasonlóságot mutat ezzel a teremtéstörténettel: az arkangyal Isten parancsára ledöfi a nagy halat, hogy szilárd alapjául szolgáljon Isten házának. Lehetséges, hogy az etióp hagyomány megőrzött valamit a zsidó mítoszból, amelyben talán éppúgy Rafael arkangyal végezte el Isten parancsára az ősi víziszörny leigázását, ahogy a lázadó angyalokat is Mikael veri ki az Ő nevében a mennyekből az alvilágba?

Emellett szól egy olyan motívum, amely mintegy véletlenül maradt benne Tóbiás könyvében. A „Tóbiás kutyája” néven ismert probléma legalábbis a hitviták kora óta izgatja a kommentátorok fantáziáját. Arról a kutyáról van szó, amely minden előzmény és magyarázat nélkül tűnik fel egyetlen említés erejéig, majd tűnik el minden további szerep nélkül két ízben is Tóbiás könyvében:

„Az ifjú meg az angyal útra kelt, a kutya meg ment utánuk.” (Tób 6:2)

„Meg is jöttek mind a ketten, a kutya meg ment utánuk.” (Tób 11:4)


Tóbiás és Rafael elindulnak, majd visszatérnek, s e két alkalommal a kutya is felbukkan mellettük. Jacob van Maerlant, Rijmbijbel. Utrecht, 1332, Michiel van der Borch miniatúrái


Naomi S. S. Jacobs elemzése (What about the dog? Tobit’s mysterious canine revisited, 2014) szerint a kutya egy részletesebb népi elbeszélésből maradt benne Tóbiás könyvében, amelyet – mint görög népnyelve is utal rá – egyfajta szórakoztató-tanító midrási történetként írhattak. Az eredeti elbeszélésben pedig éppúgy a nagy halat/víziszörnyet legyőző Rafael segítőtársa lehetett, ahogy a hasonló mítoszokban is kutya segíti a víziszörnyet/sárkányt legyőző istenséget. A végső változatban is a hal-sztori két kulcspontján bukkan fel: a nagy hal kifogása előtt, illetve amikor Tóbiás és Rafael a hal epéjével meggyógyítják a vak Tobitot.

Elképzelhető tehát, hogy az etióp ikonográfia egyedülálló motívuma, a nagy halat ledöfő és rajta Isten házát szilárdan megalapozó Rafael arkangyal, éppúgy, ahogy a Kr. e. 3-2. században mezopotámiai vagy egyiptomi görög nyelvű zsidó diaszpórában keletkezett Tóbiás könyve a legősibb „harmadik teremtéstörténet” emlékét őrizte meg a zsidó és keresztény vallás e két peremvidékén, ahol a Kr. e. 6-5. századi Júdeában megszerkesztett hivatalos Teremtés könyvének tekintélye még nem borította teljesen feledésbe az eredeti mítoszt.

Szent Rafael arkangyal (jobbra) az Azwa Mariam kolostortemplom egyik kapuján.


A halas jelenet amúgy is jól illik ide, a Tana-tó szigetein épült kolostorokba. A közel kéttucatnyi kolostor freskói szívesen nyúlnak vissza azokhoz a bibliai vagy apokrif jelenetekhez, ahol a szent szereplők halat fognak vagy halat esznek, ilyen módon megáldva és magasabb szférába emelve a szigetek lakóinak legfontosabb napi betevőjét.


raphael1raphael1raphael1raphael1raphael1raphael1raphael1raphael1

Velence királynője

$
0
0

Velence a tengerek királyője. De magának Velencének is van királynője? Igen. A Rialtótól a San Marco felé araszolva a patkányjáratokban, a San Zulian templom közelében, a Ponte dei Bareteriről letekintve azt az utcanevet olvassuk: Fondamenta Morosini della Regina– a Morosini Királynő rakpartja.



A Morosini család kétségkívül az egyik legrégebbi és legtekintélyesebb Velencében. Ama tizenkét – számuk miatt „apostolinak” nevezett – család közé tartoztak, akik először menekültek Attila elől a lagunákba, s akik bizonyítottan résztvettek Paoluccio Anafesto dózse (697-717) megválasztásában. A Serenissimának fennállása alatt négy dózsét, négy dogaressát (dózse-feleséget) és huszonhat procuratort adtak.

„Die Herzogin von Venedig”, azaz a velencei dogaressa.„Nézd meg gondosan ezt a képet, ha netán tudni akarnád, milyen fényűzően öltözteti testét egy hercegnő Velencében, olasz földön, amelyet kevesen ismernek. Német földön nem találunk ilyen gazdagon öltözött hölgyet.” Jost Amman metszete az Im Frauwenzimmer Wirt vermeldt von allerley schönen Kleidungen vnnd Trachten der Weiber (A budoárban. A világ minden szép női ruhájáról és viseletéről), Nürnberg, 1586. c. könyvből.

A Morosini család egyik tagja azonban még ennél is magasabb rangra emelkedett. Tomasina Morosini életébe szó szerint belovagolt fehér lovon – vagy talán fehér gondolán – a szőke herceg, s az ő révén lett Magyarország királynéja. Hogy is történt ez?

„Amikor második András király, negyedik Béla király és Kálmán herceg apja, első feleségének a halála vagy inkább meggyilkolása után az egyház megbízásából átkelt a tengeren a Szentföldre, hogy az Úr sírjáért hadakozzék, s ott győzött, majd szerencsésen, tisztelettől övezve hazafelé tartott, végül Itáliában kötött ki, és bizonyos viszonzás okából Estei őrgrófnál nagyszerű vendéglátásban részesült. Ez az őrgróf pedig, miután megtudta, hogy a király özvegy, kiváló szépségű és ragyogó ékességű leányát a király színe elé vezettette. A király pedig, látva, hogy a lány szép és bájos tekintetű – mivel különben is meg akart nősülni –, még ugyanazon a napon megkötötte a frigyet, és magával hozta Magyarországra.

András király halála után pedig ez az úrnő, midőn visszatérni készült szüleihez, egybehívta Magyarország főembereit, az érsekeket és a püspököket, és nyilvánvaló tanújelekkel bemutatta nekik, hogy a király magzatával terhes, s így tért vissza Este nevű birtokára. Ott az apja házában fiúgyermeket szült, akit a keresztségben Istvánnak neveztek el. […] István Velencébe ment. Ott azután az egyik tehetősebb és gazdagabb velencei polgár, amikor hallotta és – az igazságnak megfelelően – megbizonyosodott róla, hogy ő a magyar király fia, feleségül adta hozzá a lányát. Ettől a nőtől Istvánnak fia született, akit apjának nevéről Andrásnak nevezett el.”


A megnevezetlen krónikás, akit a História 2001/1 számában Zsoldos Attila idéz III. András eredetéről szólva, több részletben is korrekcióra szorul, ami azonban a lényegen nem sokat változtat. II. András nem ekkor (1234-ben), hanem jó tizenöt évvel korábban, 1217-18-ban vezetett hadjáratot a Szentföldre (amely katonailag ugyan nem sok sikerrel járt, de diplomáciailag nagyban emelte a magyar király tekintélyét, s megszerezte neki a „Jeruzsálem királya” címet, amelynek azóta utóda, Ferenc József veszi jó hasznát). Első felesége, a Bánk Bánék által 1213-ban meggyilkolt Gertrúd után pedig második is volt már eddigre, Jolánta, Courtenay-i Péter auxerre-i és namuri gróf leánya. Harmadik feleségét, Estei Beatrixet 1233-as itáliai zarándoklatán, röviddel Jolánta halála után ismerte meg, és Magyarországon vette el 1234-ben. S végül Beatrix nem egyszerűen „visszatért”, hanem hazamenekült Estébe. András idősebb fiai, a későbbi IV. Béla és a később a muhi csatában elesett Kálmán herceg kezdettől ellenezték hatvan éves apjuk új házasságát, és gyanakvással fogadták a fiatal asszony terhességét, azt híresztelvén, hogy az igazi apa valójában Apold fia Dénes főúr. II. András 1235. szeptember 21-i halála után őrizet alá is helyezték Beatrixet, aki német földre szökött, s Marburgban szülte meg fiát, Utószülött Istvánt.

Kalandos a száműzött hercegek sorsa. Csodálom hogy István herceg életéről nem rendeztek még TV-sorozatot, sem történelmi regényt nem írtak róla. Milyen lehetett egy királyi trón lehetséges várományosának lenni, ezzel a kártyával városokat és fejedelemségeket bejárni, szövetségeseket szerezni, örökösnőknek udvarolni, egy életet a minden vagy semmire feltenni?

István herceg Estében nevelkedett, bejárta a Pó-síkság fejedelmi udvarait, Ferrarát, Veronát, Ravennát, majd Velencében telepedett le. Itt elnyerte Michele Morosini patrícius lányának kezét, nyilvánvalóan nem a velencei nagytanács engedélye nélkül, akik tudták, milyen hasznos lenne egy Velence-barát magyar király abban a helyzetben, amikor a Serenissima és Magyarország Dalmácia birtokáért civakodott egymással. Itt születik 1265 körül fiuk, András, aki a körülmények szerencsés összejátszása folytán, és minden várakozás ellenére 1290-ben magyar trónra jut. Elődje, IV. László király, IV. Béla unokája ugyanis kun szeretőinek sátraiban töltötte idejét, feleségétől, a nápolyi Anjou Izabellától irtózott, s így törvényes fiúutód nélkül halt meg. A magyar főurak ekkor fordulnak az Árpád-ház Velencében felejtett „utolsó aranyágacskája” felé, ahogy 1303-as nekrológja fogalmaz. Andrást Magyarországra hozatják és 1290. július 23-án királlyá koronázzák.

Lodomér esztergomi érsek két megbízottja Magyarországra hozza András herceget. Képes Krónika, 1358

A sietségbe és a törvénytelen származással kapcsolatos kételyek szőnyeg alá söprésébe az is belejátszott, hogy a magyar trónra más is igényt támasztott. IV. László nővére, Mária ugyanabba a nápolyi Anjou családba ment férjhez, amelyből IV. László nősült. Fia, Anjou Martell Károly anyai ágon követelte magának a magyar koronát, s igényét a pápa is támogatta. Az önállósulni igyekvő magyar főuraknak azonban a legkevésbé sem hiányzott egy erőskezű idegen uralkodó, illetve a pápa befolyásának növekedése. Az 1295-ben elhunyt Martell Károlynak csupán fia, Anjou Károly Róbert szerzi meg a magyar trónt 1308-ban, miután a főurak III. András 1301-es halála után még két saját választású királlyal is megpróbálkoznak. Nem is csoda, hogy a magyar Anjou-királyok alatt III. András emléke egyre negatívabbá vált, egy idő után már nyíltan törvénytelennek tartják, és okleveleit csak abban az esetben tekintik érvényesnek, ha Károly Róbert is megerősítette őket.

III. András ezüst dénárja, 1290-1301

De vissza Velencébe. András még kiskorú, amikor apja, Utószülött István herceg meghal. Gyámságát anyjának bátyja, Albertino Morosini vállalja magára. Amikor 1290-ben Magyarországra jön, anyja és nagybátyja utána jönnek egy hivatalos velencei küldöttség élén, amelynek célja, hogy gratuláljon királlyá választásához, és végleges megoldást találjanak – természetesen Velence javára – a dalmáciai kérdésre. András Szlavónia hercegnőjévé teszi anyját, nagybátyját pedig beemeli a magyar nemességbe, majd 1299-ben örökösévé teszi. A király 1301-es halálát követően azonban anyja és nagybátyja magyarországi birtokait elkobozzák, s ők hazatérnek Velencébe. Donato Contarininek a bécsi Nationalbibliothekben őrzött 1433-as velencei krónikája (Cod. 6260, fol. 106v.) szerint egy házat építettek a San Zulian templom mellett, s a királyné ott élt 1311-ben bekövetkezett haláláig:

„…Andreas nepote de lo dicto messer Albertin morì et non laso nisun eriede et conuene lo regno uiolentemente in man de realli tirani e prese per maior partido messer Albertin de recondur la sorela et la sua persona a Veniexia con quelle solamente perche la roba li fu tolta et venuto a Veniexia lo dicto messer Albertin el qual era spendidissimo et de degno prosepia esendo la sorela stata regina per honor suo et de la casa sua el feze edificar una posesion in S. Zulian in la ruga driedo le case del monastier de S. Zorzi avanti che se ariva al ponte de le balote et lì abitò la dicta regina in fina che quella uisse et uegniva ciamada quela corte de la regina et cusì se ciamo fino al presente zorno…”

„…András, a mondott Messer Albertin unokaöccse örökös nélkül elhunyt, s országa zsarnok királyok kezére jutott, s Messer Albertin legfőbb gondja az lett, hogy épségben hazavezesse nővérét és önmagát Velencébe, minthogy minden birtokát elkobozták. Velencében Messer Albertin, aki bőkezű volt, és igen rátarti, minthogy nővére királyné volt, a maga és családja dicsőségére egy házat épített a San Zulian plébánia területén, a Szent György kolostor házai mögötti utcában, még a Ponte de le Balote előtt. A királynő ott élt élete végéig, s azt a házat a Királynő Udvarának hívták, s így is hívják mind a mai napig…”

Szent György domborműve a San Zulian templom terén, a Szent György-kolostor egykori házainak kezdetén. A Ponte de le Balote fahíd volt 1725-ig, amikor isztriai kőből építették újjá. Neve a dogék és más tisztviselők választásához használt ballottákból, lenvászon labdácskákból ered, amelyeket a szomszédos Calle de le Balotén gyártottak. A Fondamenta Morosini della Regináról nyíló udvar csak 1743 óta viseli a Tramontin nevet Zuane Tramontin itt megnyílt elefántcsontfaragó műhelye után (a Két Elefánt cégére alatt); azelőtt ez lehetett a Királynő Udvara.

Ez az a ház, amely ma is a Morosini Királynő nevét viseli, aki Attila országából kényszerült hazamenekülni az Attila által a lagunák közé kényszerített velenceiek földjére. Talán a legrégebbi olyan ma is álló ház a világon, amelyiknek igazolhatóan magyar kötődése van.

Attila, Isten ostora, 15. századi itáliai bronz érme (Budapest, Nemzeti Múzeum), és másolata Donato Contarini Cronaca veneta sino al 1433-jának idézett bécsi kéziratában.


Kilátás a Fondamenta Morosini della Regináról az örmény Szent Kereszt-templom felé

Hetvenöt

$
0
0
Menűkártyák egy cipősdoboz aljából


     

                         
A menűkártyákat kísérő levél az idők folyamán elkallódott. Valami hasonló lehetett benne:

Galyatető, julius 20.
Drága Ernám

Sokkal kalandosabb lett az utunk, mint ahogy azt elterveztük. Őfőméltósága betiltotta újabb szállítmányok elindítását, így Giga utólérhette magát, és végre elindulhattunk a hegyekbe. Az eredeti tervek szerint Vámosgyörkig vonattal mentünk volna de még ez sem lett zökkenőmentes. Tudod drágám, már a vonatokban sem lehet megbízni, hiába van minden állomásfőnöknek a zsebében doxa. Egy kellemetlen incidens zavarta meg az utunkat. Valahol Hatvan előtt megálltunk a nyílt pályán, és jó órán át vártunk. A kalauz fel-alá járkált a vágány mellett, de ő is csak a fejét rázta, hogy nem tud semmit.  Amikor végre begurultunk Hatvanba, csak egy oldalvágányra kitolt szerelvényt láttunk, amit csendőrök fogtak körül, távolabb meg néhány SS tiszt cigarettázott. Te, hogy azok a német tisztek milyen fessek tudnak lenni!
Így azután az a kellemetlen dolog történt, hogy a távolsági busz otthagyott bennünket, és csak jó  félóra után talált a Giga egy autótaxit, aki hajlandó volt minket felhozni. Ráadásul egy idősebb házaspár is bekéredzkedett mellénk. El nem tudod képzelni, hogy mennyi gondunk volt az utazóládával meg a kalapdobozokkal, mire berámoltunk a kocsiba. Az egyik dobozt végig az ölemben voltam kénytelen tartani. Hordár persze sehol.
Mire felérkeztünk az étterem bezárt. De legalább valami hideget készített nekünk külön a személyzet. Másnaptól szerencsére minden megváltozott. Remek ellátás, friss és tiszta levegő. Nagyokat sétálunk és jólesik utána az evés. El is küldöm neked étvágygerjesztőnek az előző napok néhány menükártyáját. Mingyárt az első este bár a két Zsj-kissé soknak találtam, igen kiváló borjuszeletet adtak fel. Nemkülönben másnap ebédkor a sült jércze salátával meg az egyik kedvencem volt a desszert. Bőséges adagok, és a két Lj pedig egyáltalán nem volt tulzás érte.  
Nagyokat sétálunk a Gigával és már el is felejtettük a vonaton utazás bezárt fullasztó hőségét. Kár hogy nem jöttetek velünk. De legalább ősszel okvetlenül ide kéne jönnünk.  Az október a legszebb szezón. Szólniuk kellene a fiuknak, hogy Döme legalább néhány napra engedje el őket. Rájuk is rájukfér egy kis pihenés, akármennyire elfoglalják őket az ő nagy országos ügyeik.
Édes Ernám, Zárom soraim és puszi a lányoknak!
Mandy

PS. Majd sokat mesélek otthon. Ugyis egy nappal előbb lemegyünk, mert eligérkeztem a Horányi kesztyüshöz próbálni. Nem szeretném elmulasztani, mert hamar itt az ősz és egyre nehezebb a jó sevró bőrt találni.

M.













Kalandtúra Grúziában

$
0
0

Az elmúlt években sokszor bejártuk már Grúziát. Voltunk ezeréves hegyi falvakban és kolostorokban, a Kaukázus legmagasabb hágóin és legmélyebb folyóvölgyeiben. Mindezidáig azonban főleg az autóbusz és a terepjáró biztonságából csodáltuk a világ egyik legszebb országának lélegzetelállító tájait.

Idén viszont, a tavalyi teszt után, amikor egy napos lovastúrát tettünk az úttalan utak végén, a csecsen határon fekvő Tushetiben, egész hetes kalandtúrára hívjuk legbátrabb olvasóinkat. Július 2-től 10-igGrúzia legszebb és legvadregényesebb vidéke, Szvaneti két völgyét járjuk be: Felső-Szvanetit lóháton, Alsó-Szvanetit pedig a Rioni folyón raftinggal.


A Szvaneti-hegység északi oldalán az orosz határig emelkedő Felső-Szvaneti völgyét már sokszor jártuk végig busszal Kutaiszitól Mestiáig, hogy onnan terepjáróval menjünk fel Európa tetejére, Ushguli ezeréves lakótornyaihoz. Közben sokszor emlegettük, milyen jó lenne gyalog vagy lóháton felhatolni a hegység zöld mellékvölgyeibe, kis falvaiba, a fennsíkokra, ahonnét az egész tájat belátni, el a Kaukázus gerincéig és az Elbrusz csúcsáig. Most ez az álmunk válik valóra. Mestiától húsz kilométeres úton lovaglunk fel a helyi lovastanya szervezésében a szvanok szent hegye, az Ushba fennsíkjára, ahol tábortűz mellett vacsorázunk és alszunk, majd másnap reggel visszatérünk az Inguri folyó völgyébe. Utána busszal megyünk át Alsó-Szvanetibe, Grúzia második legnagyobb folyója, a Rioni völgyébe, ahol Ambrolauri városka mellől ereszkedünk le raftinggal Kutaiszi fölé.


A túrát kifejezetten kezdők számára méreteztük. Tavaly Tushetiben ennél meredekebb úton harminc kilométert tettünk meg egy nap alatt úgy, hogy mindenki először ült lovon, s nagy élmény volt. Ráadásul most mind a lovaglást, mind a raftingot oktatás előzi meg: utóbbit a helyszínen, előbbit pedig egy előző hétvégén egy badacsonyi lovastanyán.

Kalandtúránk térképvázlata. A kék útvonal a kutaiszi repülőtérről Felső-Szvanetibe vezető hajnali buszutat jelöli. Mestiából a szaggatott feketével jelölt terepjáró-úton megyünk Ushguliba, majd a piros lovasúton az Ushbára. Alsó-Szvanetiben pedig a Rioni folyónak az Ambrolauri és Mekvena között pirossal jelölt 30 km-es szakaszán (S-F) raftingolunk. Teljes térképért kattints.

A program dióhéjban:

• Indulás 2-ánéjfél előtt öt perccel Pestről, érkezés 3-án hajnalban Kutaiszibe. Itt már vár ránk a bérelt busz, és a hajnal sötétjében visz fel minket a Kaukázus legmagasabb vonulataihoz, az orosz határhoz, Mestia városkájába. Útközben, virradat után, már a hegyek között, az Inguri-víztározó, a világ második legmélyebb víztározója mellett, kis helyi fogadóban reggelizünk. Kora délután Mestiába felérve azonnal terepjárókkal megyünk tovább, busz számára járhatatlan hegyi utakon, szakadékos völgyek fölött, Ushguliba, Európa tetejére, az ezeréves lakótornyok földjére, mert ennek semmilyen szvaneti, sőt semmilyen grúziai programból sem szabad hiányoznia. Ott fent éjszakázunk vendégházban, majd másnap, 4-én reggeltől nagy gyalogtúrát teszünk a falu négy része között, és fel a hegyekbe, az orosz határ közelébe. Délután jön értünk a terepjáró, amellyel visszatérünk Mestiába.

5-6-án kétnapos lovastúra fel az Ushbára, a szvanetiek szent hegyére. Helyi lovastanya szelíd, bejáratott lovaival és lovaskísérőivel megyünk, figyelnek ránk, de az előzetes badacsonyi betanító hétvége után már nyeregben érezhetjük magunkat, mert ezt a túrát kifejezetten kezdőknek szokták csinálni. Fent tábortűznél vacsorázunk, sátorban alszunk, amelyet már előre felvernek nekünk, majd másnap visszaereszkedünk Mestiába.


7-én busszal átmegyünk Kutaiszin keresztül Ambrolauriba, Alsó-Szvanetibe (hivatalosan Racha-Lechumi tartomány), s 8-án egész napos raftinggal ereszkedünk le a Rioni folyón, Grúzia második legnagyobb folyóján. Reggel betanítással kezdjük, majd 30 kilométert evezünk lefelé két részletben. Délben megállunk ebédelni, majd folytatjuk az evezést. Délután öt óra tájban érünk az alsó táborba, ahol bőséges estebéddel várnak minket. Este Kutaisziben alszunk.

9-én két lehetőségünk van: az egyik, hogy kirándulunk a gyönyörű Martvili-kanyonhoz (már nem raftinggal, csak oda busszal, s ott gyalogtúrát teszünk). A másik, hogy ha kiment minden erőnk, akkor Kutaisziben pihenjük ki a fáradalmakat, várost nézünk (van mit), bejárjuk a hatalmas piacot, kitekintünk a város melletti Gelati-kolostorba (világörökség). Este különleges búcsúvacsora, másnap, 10-én hajnalban indulás repülővel Kutaisziből Budapestre.


Különleges felszerelést nem kell hozni; amire szükségünk lesz, azt mind megkapjuk helyben. Különleges előképzettségre vagy tapasztalatra sincs szükség. A részvételi díj fejenként 700 euro, amely gyakorlatilag mindent magában foglal: a szállásokat (kétágyas szoba felét; egyágyas felár 100 euro) reggelivel és vacsorával, a bérelt buszokat és terepjárókat, a sátrak, a lovak és kísérők, a rafting és rafting-tanítás költségét, és persze a vezetést. Jelentkezési határidő: február 11. vasárnap estig, a szokásos wang@studiolum.com címen.


„Elég bátor vállalkozásnak tűnik ez az út”, írta valaki kissé megszeppenten. És hát pont ez a lényege, hogy meg merjük tapasztalni, hogy képesek vagyunk rá. Amikor Grúzia másik tetején, Tushetiben harminc kilométer elképesztő meredek hegyi ösvényen való lovaglás után – mindenki kezdő volt – visszaértünk a szállásra, mindenkinek fájtak az izmai, de mindenki boldog volt, hogy megélhette ezt, és mindenki azt mondta, már másnap újra visszaülne rá. Más útjainkon más élményeket élünk meg, a városokban rejlő történelem vagy a természet ismeretlen szépségének élményét. Itt azt az élményt, hogy olyanra is képesek vagyunk, amit nem gondoltunk volna.


Hetvenöt

$
0
0
Menűkártyák egy cipősdoboz aljából


     

                         
A menűkártyákat kísérő levél az idők folyamán elkallódott. Valami ilyesmi lehetett benne:

Galyatető, julius 20.
Drága Ernám

Sokkal kalandosabb lett az utunk, mint ahogy azt elterveztük. Őfőméltósága betiltotta újabb szállítmányok elindítását, így Giga utólérhette magát, és végre elindulhattunk a hegyekbe. Az eredeti tervek szerint Vámosgyörkig vonattal mentünk volna de még ez sem lett zökkenőmentes. Tudod drágám, már a vonatokban sem lehet megbízni, hiába van minden állomásfőnöknek a zsebében doxa. Egy kellemetlen incidens zavarta meg az utunkat. Valahol Hatvan előtt megálltunk a nyílt pályán, és jó órán át vártunk. A kalauz fel-alá járkált a vágány mellett, de ő is csak a fejét rázta, hogy nem tud semmit.  Amikor végre begurultunk Hatvanba, csak egyoldalvágányra kitolt szerelvényt láttunk, amit csendőrök fogtak körül, távolabbmeg néhány SS tiszt cigarettázott. Te, hogy azok a német tisztek milyen fessek tudnak lenni!
Így azután az a kellemetlen dolog történt, hogy a távolsági busz otthagyott bennünket, és csak jó  félóra után talált a Giga egy autótaxit, aki hajlandó volt minket felhozni. Ráadásul egy idősebb házaspár is bekéredzkedett mellénk. El nem tudod képzelni, hogy mennyi gondunk volt az utazóládával meg a kalapdobozokkal, mire berámoltunk a kocsiba. Az egyik dobozt végig az ölemben voltam kénytelen tartani. Hordár persze sehol.
Mire felérkeztünk az étterem bezárt. De legalább valami hideget készített nekünk külön a személyzet. Másnaptól szerencsére minden megváltozott. Remek ellátás, friss és tiszta levegő. Nagyokat sétálunk és jólesik utána az evés. El is küldöm neked étvágygerjesztőnek az előző napok néhány menükártyáját. Mingyárt az első este bár a két Zsj-kissé soknak találtam, igen kiváló borjuszeletet adtak fel. Nemkülönben másnap ebédkor a sült jércze salátával meg az egyik kedvencem volt a desszert. Bőséges adagok, és a két Lj pedig egyáltalán nem volt tulzás érte.  
Nagyokat sétálunk a Gigával és már el is felejtettük a vonaton utazás bezárt fullasztó hőségét. Kár hogy nem jöttetek velünk. De legalább ősszel okvetlenül ide kéne jönnünk.  Az október a legszebb szezón. Szólniuk kellene a fiuknak, hogy Döme legalább néhány napra engedje el őket. Rájuk is rájukfér egy kis pihenés, akármennyire elfoglalják őket az ő nagy országos ügyeik.
Édes Ernám, Zárom soraim és puszi a lányoknak!

Mandy

PS. Majd sokat mesélek otthon. Ugyis egy nappal előbb lemegyünk, mert eligérkeztem a Horányi kesztyüshöz próbálni. Nem szeretném elmulasztani, mert hamar itt az ősz és egyre nehezebb a jó sevró bőrt találni.

M.














Délkelet-Anatólia, percről percre

$
0
0
Az Eufrátesz felső folyása. Előtérben az Örmény-plató, háttérben a Délkeleti Taurus hegység

A kalandok Pesten kezdődnek. Késve érek a repülőtérre, a török checkin már egy órával indulás előtt bezárt. Felmegyek a Turkish Airlines irodájába, hogy még aznapra új jegyet vegyek Isztambulba. „Mi a végcélja?” „Diyarbakır.” „Micsoda, Irak?” kérdezi ijedten a magyar ügyintéző. „Nem, Diyarbakır. Kurdisztán.” Az álmos bagolyként az iroda mélyén fészkelő, szabályos tojásfejű török irodavezető előretolja a fejét. Elölről is szabályos tojás. „Diyarbakır Törökországban van, nem Kurdisztánban”, közli. Pedig kíméletes voltam, hiszen Nyugat-Örményországot is mondhattam volna.

E zűrös terminológia miatt kap ez a folytatólagosan előrehaladó bejegyzés ilyen bonyolult címet, nem olyan szép frappánsat, mint az etiópiai, az örményországi, az iráni, az odesszai, vagy a berlini falnapi percről percrék.


Diyarbakır óvárosát hatalmas bazalttömbökből emelt fal veszi körbe, négy oldalt kapuval, és sok-sok bástyával, amire szükség is volt itt, a római, bizánci, majd oszmán birodalom határvidékén. A várost az asszírok Amida néven ismerték, ahogy mai, egyre fogyatkozó keresztény asszír lakói is. A név egy asszír kard pengéjén olvasható először, s a város a falak ellenére alaposan megismere a kardot. Legnevezetesebb ostromáról Ammianus Marcellinus tudósít részletesen, aki maga is ott volt a római védők között, amikor 359-ben a perzsák elfoglalták a várost. 1895-ben és 1915-ben aztán maga az állam küldte rá a kardot saját polgáraira. A Diyarbakırban és környékén élő 70 ezer örményt szinte teljesen kiirtották, s a keresztény szírek egy része is csak azért maradt életben, mert fegyverrel szálltak szembe a török hadsereggel és a kurd martalócokkal. Száz évvel később pedig a kurd felkelőket bombázta itt a török hadsereg.

A város az 1930-as években hozzáfogott, hogy lebontsa a falakat, és megnyissa Diyarbakır szűk utcáit a nagyvilágnak, de vagy hatszáz méter bazalttömb felrobbantása és eltakarítása után elfáradtak, és maradt minden a régiben. A bástyák cikcakkos vonala és az egyenes autóút közötti terület ma körben park, ahol a lakosság ráérő része piknikezik egész nap. Délen, a Mardin-kapu környékén még italbolt is van – ritkaság itt a konzervatív Keleten –, ahol két sört veszünk, és leülünk mi is melléjük.


A kurd fiúk és lányok együtt játszanak, a lányok többnyire fejkendő nélkül

Az óváros észak-déli főutcájának súlypontja a Hasan Paşa Hanı, az 1572-ben épült nagy karavánszeráj. Ide mindenki betér, aki a várost járja, és nem törzskávézója előtt ülve tölti az egész napot. Az alsó szinten kitűnő kurd étterem, az udvaron és az emeleti galériákon kávézók, édesség-, régiség- és ékszerboltok. Egy ilyen előtt nézelődve szólít meg minket Hüseyn, a fiatal eladó. A bolt százötven éve van egyazon család tulajdonában, s egyaránt árulnak antik darabokat és mai ezüstművesek munkáit. Diyarbakır évszázadokon át az örmény és szír ezüstművesség központja volt, s a mai kurd mesterek az ő hagyományaikat viszik tovább. Hüseyn egy ezüst dobozból néhány antik érmét is az asztalra terít. Ezeket a környékbeli parasztok és nomádok találják a földeken. Ilyen leletekről később mástól is hallunk. Sokaságuk jelzi, milyen eleven lehetett a kereskedelem a birodalom határvidékén.

anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1anatolia1

Hüseyn érmetartó ezüst doboza yezidi eredetű: aljára a pávaangyalt vésték. A yezidi kurdok – akiket az utóbbi időben mint az ISIS egyik fő célpontját ismerhetett meg a sajtóból a világ – Észak-Irakban és környékén élnek, így Délkelet-Anatóliában is, és az iráni zoroasztriánus vallás egy kései változatának hívei. Hitük szerint Isten Melek Tawusra, a Pávaangyalra, az arkangyalok vezérére bízta a világ irányítását. Figurája a yezidi kurdok legfőbb jelképe, házaikra, sírjaikra is ezt faragják, mint később látni fogjuk.


Egy másik madár Hüseyn gyűjteményéből, az athéni bagoly. Minerva szent állata az athéni ezüst tetradrachmát díszítette Athén nagyságának idején, majdnem száz éven át, a perzsák fölötti plataiai győzelemtől (Kr.e. 479) a spártaiaktól elszenvedett vereségig (Kr.e. 406). Az érme Athén gazdagságának és befolyásának szimbóluma volt, s a népszerű γλαῦκ'εἰς Ἀθήνας, „baglyot vinni Athénba” szólás annyit jelentett, mint „vizet vinni a Dunába”. Emiatt és a hosszú forgalmi időszak folytán a tetradrachma az ókor legfontosabb nemzetközi fizetőeszközévé, antik dollárrá vált. Hogy ez a bagoly kereskedő, zsoldos vagy kém ruhájában került ide Amidába, az akkori perzsa birodalom szívébe, már nem tudjuk.


Írtam már, hogy a századfordulós Isztambul kávéházainak megszokott vendégei voltak az aşıkok, az anatóliai vándor énekesek. Isztambulból már rég eltűntek, de olvastam, hogy kelet-anatóliai városokban még találkozni velük. Rákérdezek Hüseynnél, aki a dengbêjekhez küld minket. A dengbêjek az aşıkok kurd megfelelői, vándor énekesek, akik hosszú eposzokat, népdalokat, saját szerzeményeket adnak elő. Rendszeresen fellépnek, versenyeik vannak. Diyarbakırban 2007-ben alakult EU-támogatással a Dengbêj Ház, ahol minden délután néhány közismert dengbêj ad elő, s a műértő közönség áhítattal hallgatja, videózza, kérdezgeti őket. A színhely az óváros egy hagyományos kereskedőházában egy pinceklubra hasonlít, mesterek és nézők jönnek és mennek, két dal között beszélgetnek, teát kínálnak körbe. Ahogy belépünk, távoli napnyugati vendégek, a mesterek mindjárt maguk mellé intenek minket. Lloyd oda is ül, hogy jobban tudjon felvenni, de én az ajtónál maradok, hogy szemből tudjak videózni.



A mesterek az udvaron is gyakorolnak. Az első videón szereplő öregúr is itt teázik, odahív bennünket, beszélget velünk. Négy nappal később a főutcai ruhaboltja előtt találkozunk vele, nagy melegséggel üdvözöl, invitál be teára.



Folytatása következik

Áldás

$
0
0

Írtam már a łańcuti zsinagógáról, a haszid képi világ fantasztikus kincsestáráról. Az 1761-ben befejezett freskóprogram legszembetűnőbb motívumai a hangsúlyos helyeken szereplő oroszlánok, szarvasok, griffek, medvék, amelyek a haszid temetőket is benépesítik, valamint a bima a szentírási jelenetekkel, ahol az emberek fejeit a szentségtörés megelőzése végett lombok fedik, s a bima mennyezetét a Leviatán díszíti.


De a zsinagóga egész dekorációja kimeríthetetlen aranybánya. Többek között a párkány magasságában végigfutó fríz a zodiákus tizenkét jegyét ábrázolja, mint sok más galíciai haszid zsinagógában is, utalva ezzel a zsidó ünnepek egész éven át tartó, s évről évre ismétlődő folyamatosságára. Itt, Łańcutban azonban a bejárati falon négy idegen állat is elvegyül az égövi figurák között. Ha valaki nem ismerné fel őket első látásra, felirataik azonosítják őket: כנמרka-namer,„mint a tigris”, וקל נשרve-kal ka-nesher „és könnyű mint a sas”, רץ כצבrac ka-cvi,„fut mint a szarvas”, וגבור כאריve gibbor ka-ari,„és hős, mint az oroszlán”.





A négy figura megismétlődik ugyanezekkel a feliratokkal a zsinagóga előcsarnokának abban a kis termében is, amely az első és legnagyobb łańcuti rabbi, Jákob, a későbbi lublini rebbe, a Látó dolgozószobája volt. Későbbi, kevésbé barokkos, inkább 19. századi stílusából ítélve a rebbe ezeket utólag festethette fel ide, állandó figyelmeztetésül önmaga számára.

pirkeiavot1pirkeiavot1pirkeiavot1pirkeiavot1pirkeiavot1pirkeiavot1pirkeiavot1

A négy figura és a feliratok megfogalmazása egy, a talmudi műveltségben közismert erkölcsi maximára utal. Forrása a Mishna Pirkei Avot,„Az atyák tanítása” könyve (5:20) amely a tannaimhoz, az 1-2. századi nagy rabbikhoz tartozó Judah ben Temának tulajdonítja azt. A mondás így szól: הוי עז כנמר, וקל כנשר, ורץ כצבי, וגבור כארי לעשות רצון אביך שבשמים„Légy bátor, mint a tigris, könnyű, mint a sas, fuss, mint a szarvas, és légy erős, mint az oroszlán, hogy megtedd Mennyei Atyád akaratát.”

„Ushpizim-tábla” sátoros ünnepre, Kanada, 1947. Középen a remények szerint hamarosan újjáépülő jeruzsálemi Templom, fönt pedig a négy mishnai állat, alattuk éppúgy egy-egy izraeli szent hely képével, mint a łańcuti zsinagógában.

Mi jobbat kívánhatnánk a ma este beköszöntő 5780. évre? Shana tova.


A négyes számú fürdő

$
0
0
Kazimir Malevics: A fürdőben, 1911-12

Az 1113-ban írott kijevi Повѣсть времѧньныхъ лѣтъ,„Elmúlt idők krónikája”, amelynek szerzője, Nyesztor szerzetes a keleti szlávok történetét foglalja össze Bábel tornyától kezdve saját koráig, azt állítja, hogy András apostol térítő útján a keleti szlávok között is járt, a későbbi Kijevtől a későbbi Novgorodig. Itt találkozott számos más csoda között a szlávok különös intézményével, a fürdővel.

„Még elmondani is csoda, mi mindent láttam a szlávok földjén. Egyebek között fa fürdőházaikat. Ezeket rendkívül forróra hevítik fel, majd meztelenre vetkőznek, s miután faggyúval kenik be magukat, fiatal nádat vágnak, és azzal csapkodják testüket, mégpedig olyan erővel, hogy alig élik túl. Ezután hideg vízben fürdenek meg, s attól új erőre kapnak. Nem okoz nekik gondot, hogy minden nap megismételjék ezt, és ilyen önkéntes gyötrelmet szabjanak magukra. Mert nem pusztán tisztálkodás ez, hanem igazi önkínzás.”

A szláv önkínzás művészete nem sokat változott Szent András, vagy legalábbis Nyesztor óta. A fürdő forró kamrájában vizet öntenek a felhevített kövekre, s az intenzív gőzben nyír-, tölgy-, vagy újabban eukaliptuszfáról vágott venyikkel, venyigével, vékony ágakkal csapkodják magukat a vérkeringés serkentésére. Amikor jól kiizzadtak, hideg vízben – tóban, folyóban, vagy a fürdő hideg kamrájában – fürdenek, vagy hóban hemperegnek meg. Ezután szünetet tartanak a következő izzadásig-ostorozásig, amit teázással-sörözéssel, beszélgetéssel, sakkozással töltenek ki. A hagyományos fürdő az orosz társasélet egyik legfontosabb színtere.

Borisz Kusztodiev: Orosz Vénusz, 1925

Zinaida Szerebrjakova: Fürdő, 1913

Tamara De Lempicka: Nők a fürdőben, 1929

E hagyományos művészet palotái azonban ugyancsak megfogyatkoztak az elmúlt évszázadban. Egyfelől a szovjet rendszer igyekezett korlátok közé szorítani a kontrollálatlan társasélet e központjait, másfelől a lakások többségében megjelenő fürdőszoba váltotta fel őket. Odesszában, ahol a századfordulón még négyszáznál is több közösségi fürdő volt, ma már csak egyetlen hagyományos fürdő működik, de 1861 óta: a Négyes Számú Fürdő a Moldavanka szélén, az Asztaskin utca 6. szám alatt.




A szőlővel befuttatott udvar végében, a fürdő feljárója alatt fiatal férfiak ácsorognak. „Shalom”, köszönnek, úgy látszik, a külföldi itt automatikusan Izraelbe szakadt hazánkfiát jelent. Oroszul válaszolunk, s azonnal megindul a társasélet. Felhívják figyelmünket az udvar falába illesztett fekete márvány emléktáblára. Ez „Karabasznak”állít emléket, a helyi maffiafőnöknek, akit 1997-ben lőttek le „ott a lépcsőn, ahogy jött lefele a fürdőből”, mutatják. „Olyan volt, mint Miska Japoncsik”, mondják áhítattal, noha őket személyesen már nem irányította, csak idősebb kollégáiktól hallottak róla. Miska Japoncsik, a 20. század eleji zsidó gengszterfőnök, akiről Iszaak Babel az Odesszai történetekBenya Krikjét, a moldavankai „Királyt” mintázta, olyan elevenen él a moldavankai utódok emlékezetében, ahogy mi, az Odesszai történetek olvasói nem is gondolnánk.

„Itt ölték meg 1997. ápr. 21-én álnok módon Viktor Pavlovics Kulivart. Örök és fényes emléked fennmarad, Karabasz. Barátaidtól és üzlettársaidtól. – Régi Vágóhíd (Kujbisev) utcai szomszédunknak, V. P. Kulivarnak szentelve, halála emléknapján.”

A fürdő udvari fala üvegtéglából van rakva, hogy fény legyen odabenn, s a legfelső sor első üvegtéglája ki van ütve, hogy ki lehessen nézni, ki jár odakint. A földszinti kazánház buherált berendezése, ahonnét a fürdőt fűtik, a szocializmus legszebb éveit idézi. A forró felületek közé dugdosva tölgyfaágakat szárítanak. Az ágakat az udvaron idős férfi kötözi össze a fürdő számára. „Jó napot”, köszön magyarul. Sok korábbi hasonló eset után már egyenesen rákérdezek: „Magyarországon szolgált?” „Igen.” „Hol?” „Tamásiban, 1962-64-ben.” „Milyen volt?” Áhítattal feltekint az udvart befutó szőlőindákra. „Mennyország.” Interjúzni kellene a nálunk szolgált szovjet katonákkal, még míg élnek.



Jelenet a fürdőből. Dmitrij Khavin „Quiet in Odessa” c. dokumentumfilmjéből

Viewing all 836 articles
Browse latest View live